Bonifert Bendegúz az U20-as válogatott keretében!

Az U20-as fiú és lány kosárlabda-válogatottak már javában dolgoznak a szövetség székesfehérvári edzőközpontjában a közelgő kontinensviadalok előtt. 

A férfiválogatottból többen is hiányoznak, elsősorban az idősebb, 1997-es korosztályból. Különböző okok miatt Mócsán Bálint (Idaho State University) és Pongó Marcell (Ratiopharm Ulm) sem vállalta a játékot, pedig a két légiós tavaly húzóember volt a kieséssel zárult A divíziós Eb-n. Így a keretben sok 1998-as születésű kosaras található, akik tavaly a tagjai voltak a B divíziós kontinensviadalon negyedikként záró U18-as együttesnek. Hiányzó persze itt is akad, a sérülése után még nem teljes értékű edzésmunkát végző Lewis Chester (Vasas) sem állhat Forray Gábor szövetségi edző rendelkezésére. 

- Különböző okok miatt öten is hiányoznak a tapasztaltabb játékosok közül, de mindig az a legjobb válogatott, amelyik pályára lép. Nem mondhatnám, hogy sok időnk van, hiszen az Európa-bajnoksággal együtt hat hetet tudunk együtt eltölteni - mondta az utanpotlassport.hu portálnak Forray Gábor szövetségi edző. - Az első két hétben Székesfehérváron dolgozunk, aztán Kecskemétre tesszük át a székhelyünket. Magyarországon is játszunk edzőmérkőzéseket, és elutazunk Olaszországba, ahol A-divíziós ellenfelekkel mérkőzünk meg nemzetközi torna keretében. Mindent megteszünk a minél jobb szereplésért, szeretnénk, ha az Eb után büszke lenne ránk az ország. Fegyelmezett és harcos védekezést, valamint bátor támadójátékot várok, ha a srácok megvalósítják azt, amit itt gyakorolunk, akkor lesz részünk sikerélményben.

A lányoknál többnyire régi ismerősök játszanak egy csapatban. A kakukktojás a Miskolcról érkező Kiss Angelika, aki a többieknél jóval fiatalabb: 2001-es születésűként kapott lehetőséget a bizonyításra Cziczás László szövetségi edzőtől. Itt azért már vannak légiósok is, hazajött a válogatottba a Duquesne duója, Aho Nina és Kuttor Enikő, valamint a Texasban kosarazó Tóth Tímea is. Persze akadnak hiányzók: Horváth Krisztina (CMB Cargo Uni Győr) és Jankó Flóra (MTK Budapest) sérülés, László Boróka (BEAC-Újbuda) betegség miatt nem lehet Székesfehérváron. A jövő héten érkezik meg a csapatba Angyal Nikolett, Dubei Debóra pedig a felnőtt válogatottal készül, így nem tudni, csatlakozik-e az U20-asokhoz, és ha igen, mikor.

- Végig itt dolgozunk, Székesfehérváron, emellett Franciaországban szerepelünk felkészülési tornán. Az Európa-bajnokságon nagyon nehéz feladat vár ránk, az A-divízióban már a kontinens krémje játszik, a riválisok közül rengetegen felnőtt bajnokságokban szerepelnek hétről hétre. Alapcélkitűzésként nagyon örülnék, ha a tavalyi feljutás után az idén megőriznénk a tagságunkat az A-divízióban - fogalmazott Cziczás László az utanpotlassport.hu oldalnak. - Nagyon küzdelmes, harcias játékot várok, ehhez, úgy látom, megvannak az embereink. Nagyon jó szellemű játékosok alkotják a csapatot, az egység lehet az erősségünk amellett, hogy a külső posztokon extra játékosaink vannak.

A női válogatott a portugáliai Matosinhosban szerepel az A-divíziós Európa-bajnokságon július 8-16-án, míg a férfiválogatott a B-divíziós Eb-n lép pályára július 15-23-án Aradon.

Az U20-as férfiválogatott kerete

Bonifert Bendegúz (Szedeák), Bordács Soma (MAFC), Buzás Bence (TF-Budapest), Buzsáki Bence (Szolnoki Olaj KK), Demeter Attila (PVSK), Doktor Péter (Egis Körmend), Durázi Krisztofer (Szombathelyi KA), Filipovic Stefan (TF-Budpest), Fülöp Bence (Alba Fehérvár-DKKA),Kerpel-Fronius Gáspár (Budapesti Honvéd), Kozma Gergő (Szombathelyi KA), Krnjajski Boris (PVSK), Kucsora Csaba (MAFC), Márton Ádám (Egis Körmend), Molnár Dániel (Alba Fehérvár-DKKA), Németh Ákos (Egis Körmend), Pápai Máté (MAFC), Rudner Gábor (Szolnoki Olaj KK), Taiwo Samuel (Szolnoki Olaj KK)

Az U20-as női válogatott kerete

Aho Nina (Duquesne University), Angyal Nikolett (BEAC-Csata Újbuda KA),Bach Boglárka (Aluinvent DVTK Miskolc), Benke Sára (PINKK Pécsi 424 NKK), Böröndy Dominika (Uniqa Sopron), Dubei Debóra (Uniqa Sopron), Kiss Angelika (Aluinvent DVTK Miskolc), Kocsis Fanni (Uniqa Sopron), Kuttor Enikő (Duquesne University), Markó Dorina (CMB Cargo UNI Győr), Solymosi Noémi (Vasas Akadémia), Studer Ágnes (KSC Szekszárd), Tóth Tímea (University of Texas at San Antonio), Török Ágnes (CMB Cargo UNI Győr), Weninger Virág (Uniqa Sopron)

 

Forrás: bb1.hu

Naturtex

A Naturtex Kft. több mint 25 éve dolgozik azon, hogy a pihentető alvás elérésére a legmegfelelőbb termékeket biztosítsa vásárlói számára.

Tisztában vagyunk vele, hogy minden ember más, egyedi elvárásokat támaszt az alapanyagokkal vagy a színvilággal szemben, mi pedig igyekszünk minden felvetődő igényre, kívánságra, problémára megoldást kínálni. Szerencsére az utóbbi pár évben mindenki nagyobb hangsúlyt fektet arra, hogy kényelmét maximálisan szolgáló ágyneműket és egyéb lakástextileket használjon. A Naturtex Kft. széles kínálatában egészen biztos, hogy mindenki megtalálja majd a számára legmegfelelőbb termékeket, legyen szó akár ágyneműgarnitúrákról, hálószobai kiegészítőkről vagy éppen fürdőszobai textíliákról.

Termékskálánk ugyanis igen széles körű. A saját gyártású paplanok és párnák alkotják szortimentünk legnagyobb részét, ám ezen kívül többek között ágyneműhuzatokat, ágytakarókat, illetve frottír termékeket is kínálunk.

Naturtex

A Naturtex bármely terméke tökéletes választás lehet mindazok számára, akik minőségi nászajándékkal szeretnék meglepni a nagy napon az ifjú párt!

Naturtex