FELHASZNÁLÓI NÉV:
JELSZÓ:
REGISZTRÁCIÓ
Powered by:
A Szegedi Deákok Kosárlabdázó Egyesülete, a SZEDEÁK 2006. októberében hosszú távú együttműködési megállapodást kötött a Szegedi Tudományegyetemmel. Célunk, hogy egy amatőr alapokon nyugvó, de professzionális szervezettségű utánpótlás egyesületet működtessünk, melynek élén egy férfi NBI B csoportos egyetemi csapat áll. Szeretnénk megteremteni a játéklehetőséget azoknak a junior korosztályból kinövő játékosoknak, akik sportot és a tanulást is fontos és összeegyeztethető céljuknak tekintik. Missziónk, hogy fejlődési lehetőséget biztosítsunk azoknak a játékosoknak, akik az A csoportban még nem kaphatnak játéklehetőséget, de az egyetem elvégzése mellett a sportkarrierjüket is tovább akarják építeni, s talán tőlünk kikerülve meghatározó szerephez juthatnak valamelyik élvonalbeli csapatban, esetleg a magyar válogatottban is.
Az SZTE-SZEDEÁK Summer Camp célja, hogy megismerhessük azokat a játékosokat, akik szeretnének egyesületünkben kosárlabdázni, s egyben a Szegedi Tudományegyetem hallgatójává válni.
Várjuk mindazoknak a 17 és 25 év közötti kosarasoknak a jelentkezését, akik a Szegedi Tudományegyetemen szeretnék folytatni felsőfokú tanulmányaikat, és egyben az élsport által megkívánt elvárásoknak is készek megfelelni.
A táborban legjobban teljesítő játékosok részére speciális ajánlatot fogunk tenni az együttműködésre.
A Summer Camp tervezett időpontja 2008. június 27-28. A tábor idején a játékosok edzőink irányításával különféle foglalkozásokon vesznek részt, de természetes mód lesz az Egyetem által nyújtott lehetőségek megismerésére is.
A tábor részletes programja:
Június 27.-én 12 óráig érkezés, a szállás elfoglalása.
Ebéd, majd különféle foglalkozások vacsoráig.
Június 28 egész nap foglalkozások valamint tájékoztatás az Egyetemről. Délután Táborzárás, hazautazás.
A tábor önköltséges, díja 5.000,-Ft/fő.
Azok a sportolók, akik szeretnének részt venni a táborban, kérjük, hogy az alább letölthető regisztrációs lapot kitöltve juttassák el az office@szte-szedeak.hu címre legkésőbb 2008. június 15-éig.