Közös ünneplés a kupabronz után

Kedden este az Alabárdos étteremben megtartott vacsorán a klub vezetősége köszöntötte a hétvégén a Magyar Kupában bronzérmet nyert Naturtex-SZTE-Szedeák játékosait és stábját.

A klub legszebb eredményét érte el hétvégén a Naturtex-SZTE-Szedeák, amely fennállása során először szerzett bronzérmet a Magyar Kupa nyolcas döntőjében, miután a szombati helyosztón legyőzte a tavalyi kupagyőztes Egis Körmend együttesét. A csapat vezetősége kedden este az Alabárdos étteremben köszöntötte a csapat játékosait és edzőit a hétvégi siker kapcsán. A klub elnöke, Kardos Péter elmondta, történelmi sikert értek el a csapat tagjai, de nem is az a fontos, hogy elérték, hanem az, ahogyan elérték ezt. A Szolnok elleni meccs második félidejében bebizonyították, hogy mindenkinek félnie kell a csapattól, míg a Körmend elleni bronzmeccsen harcosokként küzdöttek a pályán, így ebben a három napban minden szépségét megmutatták a kosárlabdának. “Köszönjük azt, hogy kitették a pályára a szíveteket, az akaratotokat” – zárta a klub elnöke, aki egyúttal megköszönte a fő szponzorok, így a Naturtex, valamint a Szegedi Tudományegyetem támogatását.

Gellért Ákos, a Naturtex Kft. tulajdonosa úgy fogalmazott, a sportban mindig az esélytelenebbnek drukkolt, ebben a szituációban pedig a Szedeák számított az esélytelennek, bár természetesen most nem volt semleges, egyúttal gratulált a csapatnak, mert olyan teljesítményt nyújtott, amit mások is megirigyelhetnek.

Méhes Gábor, a klub alelnöke elmondta, a Szedeák idén lesz 25 éves, így sokat gondolkoztak azon, hogy hogyan lehetne ezt méltóképpen megünnepelni, ám ezen most a játékosok segítettek a Győrben megszerzett bronzéremmel. Hozzátette, az elmúlt hetek, hónapok eredményeképpen a városban csodára járnak az emberek a csapat küzdőszellemének, így annak, hogy Marko Boltic felszakadt szemöldökkel is játszani szeretne, és nyerni akar a Szolnok ellen, de sokan kérdezik, hogy Andrija Ciricben honnan van még erő, valamint tisztelik azt a hozzáállást is, amit például Juhos Levente mutatott, aki sérült bokával is vállalta a játékot a kupadöntőben. “A miénk egy kis, mondhatni családias klub, időnként vannak akadályokat, amiket le kell küzdenünk, de ugyanolyan szívvel próbáljuk tenni a dolgunkat, amilyen szívvel ti edzetek és játszotok hétről-hétre” – zárta Méhes Gábor, aki akárcsak akkor, amikor feljutott a Szedeák, nem tudott ott lenni személyesen a győri bronzmeccsen, viszont tekintve, hogy mindkét meccset megnyerte a Szedeák, így megígérte: a bajnoki döntő ötödik meccsén nem lesz ott.

A Délmagyarország a kupadöntőben szerepelt játékosoknak és stábtagoknak egy-egy, egyedi címlapot nyújtott át, majd a vacsora közös elfogyasztása után a csapat tagjai közösen nézték vissza a szombati bronzmeccset: egy-egy triplánál, szép kosárnál vagy védekezésnél pedig rendre felzúgott a terem.

szedeak_alabardos01_gs
szedeak_alabardos02_gs
szedeak_alabardos03_gs
szedeak_alabardos04_gs
szedeak_alabardos05_gs
szedeak_alabardos06_gs
szedeak_alabardos07_gs
szedeak_alabardos08_gs
szedeak_alabardos09_gs
szedeak_alabardos10_gs
szedeak_alabardos11_gs
szedeak_alabardos12_gs
szedeak_alabardos13_gs
szedeak_alabardos14_gs
szedeak_alabardos15_gs
szedeak_alabardos16_gs
szedeak_alabardos17_gs
szedeak_alabardos18_gs
szedeak_alabardos19_gs
szedeak_alabardos20_gs
szedeak_alabardos21_gs
szedeak_alabardos22_gs
szedeak_alabardos23_gs
szedeak_alabardos24_gs
 
 
 
Forrás: szegedma.hu

Naturtex

A Naturtex Kft. több mint 25 éve dolgozik azon, hogy a pihentető alvás elérésére a legmegfelelőbb termékeket biztosítsa vásárlói számára.

Tisztában vagyunk vele, hogy minden ember más, egyedi elvárásokat támaszt az alapanyagokkal vagy a színvilággal szemben, mi pedig igyekszünk minden felvetődő igényre, kívánságra, problémára megoldást kínálni. Szerencsére az utóbbi pár évben mindenki nagyobb hangsúlyt fektet arra, hogy kényelmét maximálisan szolgáló ágyneműket és egyéb lakástextileket használjon. A Naturtex Kft. széles kínálatában egészen biztos, hogy mindenki megtalálja majd a számára legmegfelelőbb termékeket, legyen szó akár ágyneműgarnitúrákról, hálószobai kiegészítőkről vagy éppen fürdőszobai textíliákról.

Termékskálánk ugyanis igen széles körű. A saját gyártású paplanok és párnák alkotják szortimentünk legnagyobb részét, ám ezen kívül többek között ágyneműhuzatokat, ágytakarókat, illetve frottír termékeket is kínálunk.

Naturtex

A Naturtex bármely terméke tökéletes választás lehet mindazok számára, akik minőségi nászajándékkal szeretnék meglepni a nagy napon az ifjú párt!

Naturtex