Úgy kezdődött, hogy két lelkes fiatal szakember nem tudott belenyugodni abba, hogy a Szeged SC megszűnése után „kihaljon" Szegeden a férfi minőségi kosárlabdasport, ezért 1992-ben megalapították a SZEDEÁK-ot. A név több dologra is utal: a szegediségen kívül arra, hogy már a kezdetektől diákcsapat voltunk. A két fiatalember - Molnár Csaba és Bonifert Domonkos- a diákokból toborzott csapatot, és mindjárt elindította őket az NB II-ben. Az első évben bizony nem sok babér termett az akkor 15-16 éves fiúknak, ám a második idényben komoly sikereket is elért a gárda - már akkor figyelmet keltve a szakemberek körében. Jött a harmadik év, és a nagy ütemben fejlődő ifjak megnyerték a másodosztály bajnokságát.
1995 őszén tehát már NBI B csoportban indulhatott a SZEDEÁK -- kiegészülve a szintén feltörekvőben lévő Szegedi Postás játékosaival. A 28 csapatos NBI-ben akkor 20., egy évvel később 18., 1997-ben, majd a 1998-as bajnokság végén pedig 16. lett a csapat. Nem sok hiányzott ahhoz, hogy az elso tizenkettőben, a legjobbak között, az „A" csoportban szerepelhessenek.
A nagy álom végül 2001-ben valósult meg, a csapat feljutott az NBI A csoportba. A 2001/2002-es és a 2002/2003-as évad a csoda volt a SZEDEÁK számára. A keret kilencven százaléka továbbra is saját nevelésű, szegedi születésű játékosokból állt, igaz, a középiskolásokból időközben már egyetemisták lettek. A profikkal és külföldi játékosokkal felvértezett csapatok bajnokságában a SZEDEÁK így is megállta a helyét, stabil bennmaradó volt mind a két szezonban.
2003-ban az NBI A csoportos a csapat - annak ellenére, hogy a bajnokság 9. helyén végzett - az anyagi lehetőségek beszűkülése miatt kénytelen volt visszalépni az NBI A csoportos indulás lehetőségétől. Az egyesület által kinevelt játékosok többsége az NBI A csoport más csapataihoz igazolt (Drahos Gábor - Univer; Tanács Attila - Univer; Kiss Zsolt - Paks; Molnár András – MAFC; Nyilas István - Albacomp). A 2003/2004., valamint a 2004/2005. évi szezonban a megmaradt utánpótlás bázissal újra NBII-ben szerepelt a felnőtt SZEDEÁK. Sajnos a támogatások tovább csökkentek, így 2005-re az egyesület vezetőségének döntenie kellett, hogy a rendelkezésre álló forrásokból a több mint százfős utánpótlás bázist tartja fenn, vagy a felnőtt NBII-es csapat létezését biztosítja. Az egyesület vezetése az utánpótlás fenntartása mellett tette le a voksát, és kénytelen volt felvállalni azt a döntést, hogy szünetelteti a felnőtt csapat működését. Több mint 50 év után a 2005/2006-os szezon volt az első évad, amikor Szegednek nem volt felnőtt férfi kosárlabda csapata a Nemzeti Bajnokságban.
Annak ellenére, hogy a támogatások folyamatosan csökkentek, és egyre nehezebb volt az egyesület működésének fenntartása, a szakmai munka továbbra is magas színvonalon folyt. A SZEDEÁK utánpótlás csapatai az MKOSZ által kiírt utánpótlás bajnokságokban folyamatosan az élmezőnyben végeztek, többek között országos 3., 4., 7., 13. helyet tudva magukénak.
Ahogy 2006-ot a SZEDEÁK története mélypontjának lehet nevezni, úgy ez az év egyben az újjászületés éve is. Látva a SZEDEÁK heroikus küzdelmét a túlélésért, és az utánpótlás területén elért kimagasló eredményeket, a Szegedi Tudományegyetem és a SOLVO Biotechnológiai Zrt. vezetői úgy döntöttek, hogy a SOLE-MIZO Zrt. mellett az egyesület főtámogatóivá lépnek elő.
A felnőtt csapat újra összeállt, s SZTE-SZEDEÁK néven benevezett a Nemzeti Bajnokság II. osztályába, ahol egy csodálatos szezon végén Vezsenyi Zoltán vezetésével bajnokságot nyert. 2007 őszétől az SZTE-SZEDEÁK az NB I B csoportjában folytatta a küzdelmeket. A felnőtt csapat játékosa kizárólag az SZTE-vel hallgatói jogviszonyban álló, vagy állt személy, illetőleg a SZEDEÁK utánpótlás csapataiban korábban szerepelt játékos lehetett. Az utánpótlás is új lendületet kapott, az SZTE-SZEDEÁK korosztályos csapatai egyre bővülő létszámmal és egyre eredményesebben vettek részt az utánpótlás bajnokságokban: 2009-ben a Nyilas István által edzett U20-as csapat bronzérmet szerzett az országos döntőben.
A szegedi férfi kosárlabda a városi sportéletben egyre közelebb került a népszerűségéhez méltó helyhez. A felnőtt csapat a B csoportban előbb a 13., majd a 9. helyen zárt, végül 2010 májusában Bonifert Domonkos – és a szakmai tanácsadóként tevékenykedő Fodor Péter – vezetésével a másodosztály bajnokaként ismét feljutott az élvonalba. A fiúk újoncként nem vallottak szégyent: a Kiss Zsoltot és Drahos Gábort újra a soraiban tudó együttes többek között a 2008-as bajnok Falcót és a 2009-es aranyérmes Paksot legyőzve a 2010-2011-es bajnokság 11. helyén végzett.


