Mandics: "minden találkozóra döntőként kell készülnünk'"

Pénteken rajtol az idény a Naturtex-SZTE-Szedeák számára, az első találkozó előtt a csapathoz nyáron érkezett Andjelko Mandic elmondta: nem volt ideális a felkészülésük, de igyekeznek a pályán mindettől elvonatkoztatni.

Andrelko Mandics

A szegedi labdarúgás tradicionális színeit felidéző, új, kék-fekete mezzel, új vezetőedzővel, ugyanakkor a tavaly csapat magját megtartva vág neki a pénteken startoló új szezonnak a Naturtex-SZTE-Szedeák. Andrija Ciricék ahhoz az újonc Debrecenhez látogatnak a nyitófordulóban, amely a Szedeák tavalyi erősségét, a bolgár válogatott Ivan Lilovot szerződtetve remél bennmaradást az NB I/A csoportjában.

“Érződik már a felfokozott várakozás az öltözőben, már csak azért is, mert ez az előszezon nem a legjobban sikerült számunkra. Bár nem az eredmény a legfontosabb, de sajnos nem sok győzelemnek örülhettünk, voltak jobb és rosszabb meccseink is. Ugyanakkor az is hozzátartozik a teljes képhez, hogy csak egy meccs erejéig tudtunk a teljes keretünkkel játszani. Az első meccsek mindig nehezek, nem áll rendelkezésünkre sok információ. Kisebb problémáink vannak ugyan, ami a sérüléseket illeti, de reményeim szerint teljes kerettel lehetünk ott Debrecenben” – fogalmazott portálunknak a rajt előtt Andjelko Mandic, a Naturtex-SZTE-Szedeák vezetőedzője.

Bár a szegediek keretében nem akadt sok változás, a várható kezdőötös csak egy helyen változhat a tavalyihoz képest, a tréner megjegyezte, nem csak a meccseken nem tudtak együtt játszani, hanem az edzéseken sem tudtak közösen gyakorolni, hiszen a sérülések mellett a Szedeák három játékosa (Wirth Ádám, Vágvölgyi Ákos és Kovács Ádám) az Universiadén szerepelt a magyar válogatottal.

“Ez biztos, hogy érződni fog még a pályán, de ezeket a dolgokat koncentrációval és küzdőszellemmel el lehet tüntetni, különösen idegenben értékelődik fel az, ha a megfelelő mentalitással tudunk pályára lépni” – tette hozzá.

A klub egyetlen új légiósa az amerikai Josh Fortune: mint a tengeren túlról érkezett kosarastól Andjelko Mandic elmondta, nem fog több múlni rajta, mint a többieken.

“Ő érkezett a legkésőbb, de a Kaposvár ellen már jól teljesített. Ez egy csapatsportág, mindenkitől szükségünk lesz a jó teljesítményre és arra, hogy a lehető legjobbjukat nyújtsák minden mérkőzésen. Természetesen nagyon fontos a kezdés, már csak az önbizalom miatt is. Ugyanakkor nem akarok beszélni a második, vagy a későbbi fordulókról: bár közhely, de valóban így van, mindig a következő meccs a legfontosabb, ez esetünkben is igaz, minden találkozóra döntőként kell készülnünk” – zárta Andjelko Mandic.

 

Forrás: szegedma.hu

Naturtex

A Naturtex Kft. több mint 25 éve dolgozik azon, hogy a pihentető alvás elérésére a legmegfelelőbb termékeket biztosítsa vásárlói számára.

Tisztában vagyunk vele, hogy minden ember más, egyedi elvárásokat támaszt az alapanyagokkal vagy a színvilággal szemben, mi pedig igyekszünk minden felvetődő igényre, kívánságra, problémára megoldást kínálni. Szerencsére az utóbbi pár évben mindenki nagyobb hangsúlyt fektet arra, hogy kényelmét maximálisan szolgáló ágyneműket és egyéb lakástextileket használjon. A Naturtex Kft. széles kínálatában egészen biztos, hogy mindenki megtalálja majd a számára legmegfelelőbb termékeket, legyen szó akár ágyneműgarnitúrákról, hálószobai kiegészítőkről vagy éppen fürdőszobai textíliákról.

Termékskálánk ugyanis igen széles körű. A saját gyártású paplanok és párnák alkotják szortimentünk legnagyobb részét, ám ezen kívül többek között ágyneműhuzatokat, ágytakarókat, illetve frottír termékeket is kínálunk.

Naturtex

A Naturtex bármely terméke tökéletes választás lehet mindazok számára, akik minőségi nászajándékkal szeretnék meglepni a nagy napon az ifjú párt!

Naturtex