A SZEDEÁK TÖRTÉNETE

A Szegedi Deákok Kosárlabdázó Egyesülete (rövidített nevén SZEDEÁK) 1992-ben alakult meg.  A név a szegediségen kívül arra is utal, hogy az egyesület sportolói diákok, s bázisuk pedig a Deák Ferenc Gimnázium volt. 1995 őszén – az NB II. bajnokság megnyerése után - az NB I. B csoportban indulhatott a SZEDEÁK, kiegészülve a Szegedi Postás játékosaival. A folyamatos munka meghozta az eredményét, és a nagy álom végül 2001-ben valósult meg: a csapat feljutott az NB I. A csoportba. A 2001-2002-es és a 2002-2003-as évad a csoda volt a SZEDEÁK számára. A keret kilencven százaléka továbbra is saját nevelésű, szegedi születésű játékosokból állt. A profikkal és külföldi játékosokkal felvértezett csapatok bajnokságában a SZEDEÁK így is megállta a helyét, stabil bennmaradó volt mind a két szezonban.

2003-ban az NB I. A csoportos csapat - annak ellenére, hogy a bajnokság 9. helyén végzett - az anyagi lehetőségek beszűkülése miatt kénytelen volt visszalépni az élvonalbeli indulás lehetőségétől. Az egyesület által kinevelt játékosok többsége az A csoport más csapataihoz igazolt. A 2003-2004-es, valamint a 2004-2005-ös szezonban a megmaradt utánpótlás-bázissal újra az NB II-ben szerepelt a felnőtt SZEDEÁK. Mivel a támogatások tovább csökkentek, 2005-re az egyesület vezetőségének döntenie kellett, hogy a rendelkezésre álló forrásokból a több mint százfős utánpótlást tartja fenn, vagy a felnőtt NB II-es csapat létezését biztosítja. Az egyesület vezetése az utánpótlás fenntartása mellett tette le a voksát, és kénytelen volt felvállalni azt a döntést, hogy szünetelteti a felnőtt csapat működését. Több mint 50 év után a 2005-2006-os szezon volt az első évad, amikor Szegednek nem volt felnőtt férfi kosárlabdacsapata a Nemzeti Bajnokságban.

Bár a támogatások csökkenése miatt egyre nehezebb volt az egyesület működésének fenntartása, a szakmai munka továbbra is magas színvonalon folyt. A SZEDEÁK utánpótlás csapatai az MKOSZ által kiírt korosztályos bajnokságokban folyamatosan az élmezőnyben végeztek, többek között országos 3., 4., 7. helyet tudva magukénak.

Az újjászületést a 2006-os év nyara hozta meg, miután a SZEDEÁK irányítását elnökként Dr. Kardos Péter vette át. Látva a klub heroikus küzdelmét a túlélésért, és az utánpótlás területén elért kimagasló eredményeket, a Szegedi Tudományegyetem és a SOLVO Biotechnológiai Zrt. vezetői úgy döntöttek, hogy a SOLE-MIZO Zrt. mellett az egyesület főtámogatóivá lépnek elő.

A felnőtt csapat újra összeállt, és SZTE-SZEDEÁK néven benevezett a Nemzeti Bajnokság II. osztályába, ahol egy csodálatos szezon végén bajnokságot nyert. 2007 őszétől az SZTE-SZEDEÁK az NB I. B csoportjában folytatta a küzdelmeket. Az utánpótlás is új lendületet kapott, az SZTE-SZEDEÁK korosztályos csapatai egyre bővülő létszámmal és egyre eredményesebben vettek részt az utánpótlás bajnokságokban.

A szegedi férfi kosárlabda a városi sportéletben egyre közelebb került a népszerűségéhez méltó helyhez. A felnőtt csapat a B csoportban előbb a 13., majd a 9. helyen zárt, végül 2010 májusában a másodosztály bajnokaként ismét feljutott az élvonalba. A fiúk újoncként nem vallottak szégyent: a csapat – Dél-Konstrukt-SZTE-SZEDEÁK néven – többek között a 2008-as bajnok Falcót és a 2009-es aranyérmes Paksot legyőzve a 2010-2011-es bajnokság 11. helyén végzett.

2011-ben a Szegedi Deákok Kosárlabdázó Egyesülete és az LP Invest Kft. megalapította a SZEDEÁK Kosárlabda Nonprofit Kft-t, mely Maronka Zsolt ügyvezetésével átvette a teljes utánpótlás nevelés feladatát. Beindult a SZEDEÁK Törpkosár programja, mely keretében az általános iskola alsó tagozatában immáron közel 300 gyermek ismerkedhet meg a kosárlabdázás alapjaival.

A klub stabilitása és fejlődése a következő évek szereplésén is nyomon követhető. A 2011-2012-es idényben – immár Naturtex-SZTE-SZEDEÁK-ként – a csapat újra a 11. pozícióban zárt, majd 10. lett, a 2013-2014-es szezon végén pedig – beállítva az addigi legjobb eredményt – a 9. helyet szerezte meg.

A 2014-2015-ös szezon kezdetén az Egyesület és a SZEDEÁK Nonprofit Kft. által alapított PROFIKOSÁR Kft. – Bonifert Domonkos vezetésével - átvette a felnőtt csapat működtetését. Az új szervezeti keretek közt, de a korábban már hozzánk csatlakozó Nikola Lazic szakvezetésével, valamint a Naturtex Kft. és a Szegedi Tudományegyetem hosszú időre nyúló partnerségével vághattunk neki az új szezonnak.

Naturtex

A Naturtex Kft. több mint 25 éve dolgozik azon, hogy a pihentető alvás elérésére a legmegfelelőbb termékeket biztosítsa vásárlói számára.

Tisztában vagyunk vele, hogy minden ember más, egyedi elvárásokat támaszt az alapanyagokkal vagy a színvilággal szemben, mi pedig igyekszünk minden felvetődő igényre, kívánságra, problémára megoldást kínálni. Szerencsére az utóbbi pár évben mindenki nagyobb hangsúlyt fektet arra, hogy kényelmét maximálisan szolgáló ágyneműket és egyéb lakástextileket használjon. A Naturtex Kft. széles kínálatában egészen biztos, hogy mindenki megtalálja majd a számára legmegfelelőbb termékeket, legyen szó akár ágyneműgarnitúrákról, hálószobai kiegészítőkről vagy éppen fürdőszobai textíliákról.

Termékskálánk ugyanis igen széles körű. A saját gyártású paplanok és párnák alkotják szortimentünk legnagyobb részét, ám ezen kívül többek között ágyneműhuzatokat, ágytakarókat, illetve frottír termékeket is kínálunk.

Naturtex

A Naturtex bármely terméke tökéletes választás lehet mindazok számára, akik minőségi nászajándékkal szeretnék meglepni a nagy napon az ifjú párt!

Naturtex