Miénk a legkisebb költségvetés, mégis szépen szerepeltünk!

114 millió forint - ennyi volt a Naturtex-SZTE-Szedeák NB I A csoportos férfi kosárlabdacsapatának költségvetése a mögöttünk hagyott szezonban. Ezzel sereghajtó a szegedi együttes a tizennégyes mezőnyben, ám a pályán kilencedik lett, legyőzte például a hétszer annyi pénzből gazdálkodó Szolnokot is.

Andrija Ciric

A mögöttünk hagyott NB I A csoportos szezon férfi kosárlabdacsapatainak gazdálkodásáról készített összeállítást a SportbizniszBlog, ebben megbecsülték a csapatok költségvetését. A cikkből kiderül, hogy a tizennégy csapat részvételével megrendezett bajnokságban a kilencedik helyen záró Naturtex-SZTE-Szedeák gazdálkodott a legkevesebb pénzből, 114 millió forintból. Hogy érezzük az arányokat: az újszegedi sportcsarnokban legyőzött Szolnoki Olaj például hétszer ekkora büdzséből, 781 millióból lett ötödik. A honlap tizenkét csapattal foglalkozott érdemben: a Paksnál csak az anyaegyesület Atom- erőmű SE adatait kapták meg, amely a több szakosztály miatt nem mérvadó, míg a Vasas esetében hiteltelennek találták a felnőttcsapat működtetésénél megadott számokat.


– Az A csoportos csapatok összevetésében a Szedeák rendelkezik évek óta a legkisebb bevétellel – erősítette meg a fent leírtakat Kardos Péter, a klub elnöke. – Minden csapatnál jelentkeznek olyan központi források, amelyek a magyar szövetség döntése alapján kerülnek szétosztásra. Itt viszonylag világos szabályok alapján működik a rendszer. A szövetség a kiegyensúlyozott és izgalmas bajnokság biztosítása érdekében próbálja a forrásokat úgy osztani, hogy azok nagyjából egyenlően kerüljenek a klubokhoz. A helyi közösségi források ennél nagyobb szórást mutatnak, hiszen van, ahol húszmillió forintot kap önkormányzati támogatásként egy csapat, és van, ahol ez – a mérlegek alapján – jóval meghaladja a százmilliót. Továbbá megjelenhetnek a lokális kötődésű, nagyobb állami vagy nem állami cégek szponzorként, amiről lényegében egyedi mérlegeléssel lehet eldönteni, hogy ez piaci alapú bevételnek tekinthető, vagy a helyi politikai akarat szándékának – fogalmazott.

 

 

 

A lista alapján egyértelmű, hogy ahol a férfi kosárlabda nagyobb tradíciókkal és eredményekkel rendelkezik – Szolnok, Körmend, Zalaegerszeg, Székesfehérvár –, ott a csapatok nemcsak az önkormányzati forrásokhoz juthatnak könnyebben, hanem a helyi reklámpiacon is eredményesebbek, nagyobbak a kereskedelmi és jegybevételeik.


– A tiszta piaci versenyben nem állunk rosszul, hiszen minket a Naturtex Kft. és a Szegedi Tudományegyetem is ezen az alapon szponzorál. A továbblépést abban látom, hogy az anyagi stabilitás fenntartása mellett növeljük a csapat eredményességét és népszerűségét, ami a bevételeinkre is kedvezően hat majd.


Kardos elmondta, tisztában van azzal, amit időnként néhány kollégája is megjegyez: ennyi pénzből nehéz a jelenleginél jobb eredményt elérni.


– Abból a tényből, hogy a Szedeák évek óta a legkisebb költségvetéssel dolgozik, két szélsőséges következtetést lehet levonni. Az egyik, hogy mi vagyunk a legrosszabb menedzsment, amely a legkevesebb pénzt tudja összeszedni, a másik szerint pedig mi vagyunk a legjobbak, mivel a bevételünk az A csoportos klubok átlagának felét sem éri el, ennek ellenére stabil első osztályú csapattá váltunk, és nincs olyan ellenfél, akit az elmúlt három évben legalább egyszer ne vertünk volna meg. Hogy hol rejtőzik az igazság, azt a fentebb elmondottak alapján mindenki maga döntheti el – tette hozzá Kardos Péter.

 

Forrás: delmagyar.hu

Naturtex

A Naturtex Kft. több mint 25 éve dolgozik azon, hogy a pihentető alvás elérésére a legmegfelelőbb termékeket biztosítsa vásárlói számára.

Tisztában vagyunk vele, hogy minden ember más, egyedi elvárásokat támaszt az alapanyagokkal vagy a színvilággal szemben, mi pedig igyekszünk minden felvetődő igényre, kívánságra, problémára megoldást kínálni. Szerencsére az utóbbi pár évben mindenki nagyobb hangsúlyt fektet arra, hogy kényelmét maximálisan szolgáló ágyneműket és egyéb lakástextileket használjon. A Naturtex Kft. széles kínálatában egészen biztos, hogy mindenki megtalálja majd a számára legmegfelelőbb termékeket, legyen szó akár ágyneműgarnitúrákról, hálószobai kiegészítőkről vagy éppen fürdőszobai textíliákról.

Termékskálánk ugyanis igen széles körű. A saját gyártású paplanok és párnák alkotják szortimentünk legnagyobb részét, ám ezen kívül többek között ágyneműhuzatokat, ágytakarókat, illetve frottír termékeket is kínálunk.

Naturtex

A Naturtex bármely terméke tökéletes választás lehet mindazok számára, akik minőségi nászajándékkal szeretnék meglepni a nagy napon az ifjú párt!

Naturtex