Megtörnénk a rossz szériát.
A karácsonyi ünnepek előtt szerdán 18 órától az Oroszlány vendégei leszünk.
Már új helyszínen, a Pick Aréna Ludányi Márton sportcsarnokában készülünk a folytatásra. Hétfőn átköltöztünk, így már az új csarnokban edzünk a bajnoki folytatásra – először majd december 30-án játszunk itt bajnokit, amikor is a Zalaegerszeg lesz az ellenfelünk.
Addig viszont még Karácsony előtt vár ránk egy feladat: szerdán ugyanis Oroszlányban játszunk bajnokit. Mióta feljutottak az oroszlányiak, még nem tudtunk idegenben nyerni ellenük, sőt, tavaly négyszer találkoztunk az OSE-val, és mind a négy meccset elveszítettük.
Ez persze a múlt, remélhetőleg megfordul a szériánk, hiszen ismét egy olyan meccsen vagyunk túl, amelyen nagyon közel jártunk a győzelemhez. A sokadik egylabdás meccset veszítettük el a Paks ellen, de az ellenfelünk is négymeccses vereség-szériából érkezik a szerdai meccsre, igaz, még küzdhet a magyar kupa részvételért.
Mindenképpen jó hír, hogy ott volt már a társakkal Tyler Roberson: centerünk kihagyta a Paks elleni bajnokit, de már a társakkal edzett, Milics Sztarovlah viszont továbbra is maródi, akárcsak Szatmári Zsombor.
A szerdai, 18 órakor kezdődő mérkőzést Cziffra Csaba, Frányó Péter és Kapusi Gábor vezeti majd. Felhívjuk szurkolóink figyelmét, hogy jegyeket csak online, ide kattintva lehet vásárolni.
(Fotó: Kamenik Balázs)