Óriási küzdelemben ért véget a párharc

A Falco nyerte a negyedik meccset, így 3–1-re nyerte a párharcot. A bronzmeccset szombaton kezdjük a DEAC ellen itthon.

2-1-es Falco vezetésről következhetett az elődöntő negyedik mérkőzése, ezúttal is fantasztikus közönség előtt.

Jól kezdtünk, 4–0-ra vezettünk, majd Keller Ákos egyenlített nem sokkal később, 9-9. Sikerült újra átvenni a vezetést, 16–11-re léptünk meg Bognár kosarával, azonban ezt követően felpörgött a meccs. Ebből végül mi jöttünk ki jobban, Keller Iván dudaszós hármasával 27–23-ra vezettünk az első negyed után. Öt-nullával folytatta a Falco, de erre sikerült válaszolnunk, majd Govens szerzett úgy egy triplát, hogy közben faultot is kapott: kisebb szóváltás is kialakult ekkor a pályán. A negyed vége azonban megint a Falcóé volt, így 53–48-ra vezettek a vendégek.

Továbbra is szoros volt a meccs, mindkét csapat válaszolni tudott a másik kosarára: Keller Iván öt pontjával sikerült újra egy pontra feljönni, majd 66–64-re át is vettük a vezetést. Az utolsó perceket ismét megnyomta a Falco, majd ki is egyenlítettek a negyedben, miután Anderson szedett egy támadólepattanót, amit vissza is tudott tenni, 70–75-ről kellett volna felállni az utolsó negyedben.

A Falco ekkor már kontrollálta a meccset, voltak ugyan felvillanásaink, Dzseletovics triplájával egy labdára sikerült feljönnünk, de ekkor mindig válaszolt a Falco, Váradi triplájával stabilizálta a hétpontos előnyét a vendégcsapat. Feljöttünk a véghajrára, de a Falco higgadtan tudott büntetőzni a hajrában, Bruinsma keze sem remegett meg a vonalról, így lezárta a meccset.

Óriásit küzdelemre késztettük a Falcót, de ezúttal nem sikerült idehaza legyőzni a szombathelyi csapatot, mindez pedig azt jelenti, hogy véget ért a párharc: a Falco a döntőbe jutott, mi pedig a bronzért játszhatunk a folytatásban. Ellenfelünk a DEAC lesz, a két meccsig tartó párharcot szombaton itthon kezdjük majd.

Naturtex-SZTE-Szedeák–Falco 91–98 (27–23, 21–30, 22–22, 21–23)
Tippmix férfi kosárlabda NB I./A csoport, elődöntő, 4. meccs. Szeged, újszegedi sportcsarnok, 1000 néző. Vezette: Földházi, Cziffra, Mészáros.
Naturtex-SZTE-Szedeák: GOVENS 14/9, BROWN 16/6, DZSELETOVICS 20/9, Bognár 11/6, Dickey 14. Cserék: Kerpel-Fronius G. 4, Keller I. 10/6, Kerpel-Fronius B. 2.Vezetőedző: Szrecsko Szekulovics.
Falco:VÁRADI 21/9, Benke 12/6, BRUINSMA 23/3, Barac 10/3, Keller Á. 4. Cserék: Anderson 7/3, PERL 21, Doktor. Vezetőedző: Gasper Okorn.Kipontozódott: Kerpel-Fronius B. (35.), Govens (40.).
A párharc végeredménye: 3–1 a Falcónak.

Szrecsko Szekulovics: – Először is köszönöm a szurkolóink támogatását, igazi hazai pályát teremtettek ma! Gratulálok a Falcónak a döntőbe jutáshoz! Mi ezzel az eredménnyel is történelmet írtunk, nagy dolog, hogy idáig eljutottunk, hiszen az elmúlt években a bentmaradásért küzdött a csapat. Most kicsit szomorúak vagyunk, de holnap, ha felkelünk, biztos vagyok benne, hogy nagy dologként tekintünk erre az eredményre. Szeretnénk megszerezni a bronzérmet, ezért küzdünk a folytatásban.

(Fotó: Sahin-Tóth István)