Izgatottan várja a debütálást

Győzelemmel mutatkozna be új légiósunk.

A múlt héten csatlakozott csapatunkhoz, a héten pedig már az edzésmunkába is bekapcsolódott új amerikai légiósunk, Cameron Naylor: a Jacksonville-ből származó kosaras szombaton, a Jászberény elleni mérkőzésen debütálhat csapatunkban.

– Jól érzem magam. Nehéz helyzetben vagyunk, most történt néhány változás a csapat körül. Megnéztem az elmúlt eredményeket, a vereségek szinte mind szorosak voltak, 5-6-7 ponttal kaptunk ki. Bízom benne, hogy ez megfordul a jövőben! – mondta Cameron Naylor.

Új légiósunk egyébként győzelemmel búcsúzott Izraeltől, a Hapoel Haifa elleni sikerből (79-69) 17 pontos, 12 lepattanós dupla-duplával vette ki a részét, mielőtt a Szedeákhoz szerződött volna.

Cameron elmondta, izgalmasnak tartotta a szegedi lehetőséget, ezért is fogadta el az ajánlatot és váltott csapatot, ő pedig szeretné sikerekhez segíteni csapatunkat. A 25 éves, több mint két méter magas játékos egyedül érkezett Szegedre.

– Először fel kell vennem a ritmust, meg kell tanulnom a figurákat, és meg kell találnom a helyem a pályán, de azt gondolom, ez egy gyors folyamat lesz. Nem ismertem a két honfitársamat, Briant és Morrist, de mindig izgatottan várom, amikor ilyen tapasztalt kosarasokkal játszhatok, mert sokat tanulhatok tőlük, nem csak a kosárlabdáról, hanem az életben is. A Jászberény elleni meccs? Egyértelmű győzelmet várok szombaton! – zárta Cameron Naylor.

(Fotó: Török János / Délmagyarország)