A címvédőhöz utazunk

A Falco vendégeként folytatjuk a bajnokságot.

Szombaton egy idegenbeli kihívás vár ránk, 18 órától ugyanis a regnáló bajnok Falco KC Szombathely vendégeként lépünk pályára.

A szombathelyiek idén is remekül teljesítenek, hiszen 10 bajnokijukból kilencet is megnyertek: egyedül a Kaposvár tudta legyőzni a tavalyi bajnokot, amelynek keretében ott van korábbi játékosunk, az amerikai Zach Brown is.

A hétközben pályára lépett a Falco is, a Bajnokok Ligája csoportkörében a török ellenfelüktől, a Tofas Bursától szenvedtek vereséget.

Hiába sikerült megfordítani a Körmend elleni, hétközi meccset, a végjátékban sajnos ismét elúszott a meccs, így egymás után harmadik vereségünket szenvedtük el. A szombathelyiekkel az utóbbi időszakban számos alkalommal összecsaptunk, a legutóbbi két idényben egyaránt a rájátszásban találkoztunk aktuális ellenfelünkkel. A tavalyi idényben a negyeddöntőben, egy évvel korábban pedig az elődöntőben játszottunk a Falcóval, ám mindkétszer a szombathelyiek jutottak tovább. Március 31-én azonban nagy bravúrt mutattunk be, amikor a magyar kupa negyeddöntőjében le tudtuk győzni a Falcót, és emlékezetes hétvégét zárva végül ezüstéremmel térhettünk haza.

A szombati természetesen egy új szituáció, de az biztos, hogy olyan hibákat, mint szerdán is elkövettünk, nem lehet megtenni a címvédő otthonában.

A szombaton 18 órától kezdődő mérkőzést Praksch Péter, Szilágyi Bálint és Földesi Ádám vezetik majd, a találkozót a MindiGo Sport élőben közvetíti.

(Fotó: Faragó Imre)