A DEAC vár ránk pénteken

Hosszú ideig ez lesz az utolsó hazai mérkőzésünk.

Pétenek 18 órától hazai mérkőzéssel folytatjuk a bajnokságot, ellenfelünk a Debrecen csapata lesz.

Azt a Debrecent fogadjuk, amely a héten új játékost szerződtetett: az amerikai irányító, Stefan Moody várhatóan pályára léphet pénteken, nem lesz viszont ott a hajdúságiak keretében a korábbi irányító, Lluis Costa, akinek szerződését még nem bontotta fel a DEAC, de játékára már nem számítanak.

Ellenfelünk eddig három győzelmet és három vereséget jegyzett: érdekesség, hogy három elveszített mérkőzést követően érkeznek majd hozzánk, hiszen kikaptak a Szolnoktól, a Pakstól és legutóbb a Pécstől, így minden bizonnyal javítani szeretnének az újszegedi sportcsarnokban.

Csapatunk legutóbb Körmenden egy jó félidőt produkált, viszont a második húsz percre már nem tudta tartani a lépést a remekül dobó ellenféllel szemben. Ami mindenképp pozitív, hogy Vágvölgyi Ákos visszatért a csapathoz, így teljes kerettel vehetjük fel a harcot a DEAC-cal szemben.

Közel egy hónapig nem vívunk hazai mérkőzést, hiszen a Debrecen elleni találkozót követően majd két idegenbeli meccs vár ránk, majd jön a válogatott szünet, így legközelebb csak december 6-án láthatják szurkolóink a csapatot az újszegedi sportcsarnokban tétmérkőzésen – már csak ebből a szempontból sem mindegy, hogyan kezdjük meg ezt a periódust.

A pénteken 18 órakor kezdődő mérkőzést Kapitány Gellért, Győrffy Pál és Ádám József sporttársak vezetik, míg ellenőrként Faidt Mihály működik közre.