A Falcóhoz utazunk

Szombaton jön a harmadik meccs.

Idegenbeli mérkőzéssel folytatódik számunkra a bajnokság: két győzelmünket követően ezúttal a Falco KC Szombathely vendégei leszünk az ötödik fordulóban.

Furcsa helyzet ez, hiszen bár az ötödik fordulót rendezik, számunkra ez lesz a harmadik mérkőzés, míg vendéglátónk még nem is lépett pályára ebben az idényben, ez lesz tehát a debütálásuk az új szezonban.

A Falco kerete bár nyáron átalakult, viszont bombaerős maradt: aki nyerni akar az Arena Savariában, annak mindenképpen a legjobbját kell hoznia. Ezt illetően pozitívak lehetünk, hiszen a Jászberény és a Sopron ellen is remek játékot mutattunk, azonban ez sem biztos, hogy elég lesz egy győzelemre Szombathelyen.

Fennállásunk során soha nem kezdtük még három győzelemmel az A csoportot, azaz nem csupán a bravúr miatt lenne nagy dolog, ha sikerülne legyőzni a Falcót, hanem egyúttal ezzel történelmet is írhatnánk.

– Örülök, hogy két győzelemmel tudtunk rajtolni, ami pedig ennél is fontosabb, hogy jó csapatjátékot mutattunk, működik a kémia a csapaton belül. Remélem, az egész idény során hasonló játékot tudunk majd nyújtani. Ebben a bajnokságban minden idegenbeli meccs nehéznek számít. A Falco otthonában is megteszünk mindent, igyekszünk száz százalékot nyújtani, és megpróbáljuk meglepni ellenfelünket, hiszen számukra ez lesz a szezon első meccse. Egyet ígérhetek, küzdeni fogunk, és próbáljuk a legjobbunkat nyújtani – nyilatkozta a találkozó előtt Djordje Dzeletovics, szerb légiósunk 22 pontot dobott a szerdai, Sopron elleni mérkőzésen.

Govens Darrin és Szrecsko Szekulovics számára is különleges érzés lehet majd a szombathelyi mérkőzés, hiszen korábban játékosunk és edzőnk is nyert egy-egy bajnokságot a Falcóval.

A keretből mindenki egészséges, Polányi Kristóf azonban bokasérülést szenvedett a szerdai U20-as mérkőzésen, így ő nem bevethető.

A szombaton 18 órakor kezdődő mérkőzést Benczur Tamás, Söjtöry Tamás és Frányó Péter vezeti, ellenőrként Várhalmi Zsolt László működik közre.