A második hazai meccset is elveszítettük

Nem tudtunk nyerni az Oroszlány ellen sem itthon.

Szezonbeli második hazai mérkőzésünkön az Oroszlányt fogadtuk: keretünkben ott volt már a sérülés után visszatért Justin Alston, a túloldalon viszont hiányzott Molnár Marcell.

Közel másfél perc után Tayler Persons szerezte az első kosarunkat, ráadásul rögtön egy kettő plusz egyes akcióval jelentkezett, majd egy újabb akciót fejezett be, 5-0. Burns közelojével viszont már egyenlíteni tudott az OSE, 8-8 után azonban ismét Persons volt eredményes. Tóth Bence triplájával először vezetett az Oroszlány. Persons már az első negyedben átlépte a 10 pontot, triplája után egyenlítettünk, 16-16. Korábbi játékosunk, Milos Miliszavljevics triplájával viszont az Oroszlány vette át a vezetést újra, és tíz perc után három ponttal vezetett. A második negyed első két perce nem hozott kosarat, és a negyed felére sem érkeztek meg a pontok, sok hibával játszott mindkét csapat, 25–28-ra vezetett az Oroszlány, amikor időt kértünk. Egy perc alatt megváltozott a helyzet, Cook gyors öt pontjával sikerült fordítanunk, 30–28-ra vezettünk, amikor már az OSE kért időt. Két perc volt a nagyszünetig, amikor Krasovec ismét magához hívta az övéit, mivel Bognár megszerezte az ötödik hármasunkat, 36–32-re léptünk meg.

A fordulást követően öt perc után hat ponttal lépett meg az Oroszlány, amely jobban jött ki a rohanásból: Ihring hárompontosával pedig az addigi legnagyobb, nyolcpontos előnyüket építették ki két és fél perccel a harmadik negyed vége előtt. 45–53-nál időt kértünk. Csupán kilenc pontot szereztünk ebben a tíz percben, rengeteg volt a hiba a tiszta dobásoknál, miközben a lepattanókat is uralta az OSE.

Az utolsó negyed kezdéseként gyorsan több mint tízpontos hátrányba kerültünk, miután előbb Burns, majd  Miliszavjlevics volt pontos kintről, 47–61. Öt perccel a vége előtt visszajöttünk tíz pontra, 57–67-nél kértek időt a vendégek. Az idő nem nekünk dolgozott, de Hunt hármasával két perccel a vége előtt tízen belülre jöttünk, 62–69-nél kérte ki utolsó idejét az Oroszlány.  Ennél közelebb azonban nem tudtunk jönni, végül a pontosabban játszó Oroszlány nyerte a meccset, így második hazai mérkőzésünket is elveszítettük.

Naturtex-SZTE-Szedeák–Oroszlány 64–73 (18–21, 20–15, 9–19, 17–18)
Tippmix férfi kosárlabda NB I./A csoport, 6. forduló. Szeged, újszegedi sportcsarnok, 800 néző. Vezette: Cziffra, Söjtöry, Sörlei.
Naturtex-SZTE-Szedeák: PERSONS 23/3, Balogh 2, COOK 19/6, Hunt 3/3, Bognár 9/3. Csere: Alston 3, Szatmári 2, Keller I. 3/3, Kerpel-Fronius B. , Filipovics, Polányi. Vezetőedző: Szrecsko Szekulovics.
Oroszlány: Ihring 16/6, Miliszavljevics 12/6, Carev, Minchev 16/3, Burns 11. Cserék: Parrish 8/6, Ruják 2, Garamvölgyi -, Tóth B. 8/6. Vezetőedző: Sebastjan Krasovec.

Szrecsko Szekulovics: – Értetlenül állok a meccs előtt, mert Zalaegerszegen egészen másképp játszottunk. Nem csak rajtuk múlt, de muszáj kicsit kritizálnom is: az első félidőben két légiósunk nem szerzett pontot, ez nem fér bele. Sajnálom, hogy hazai pályán ezt a meccset sem tudtuk megnyerni, így nehéz helyzetbe sodortuk magunkat. Energia nélkül és sok hibával játszottunk, ezen változtatnuk kell.

Sebastjan Krasovec: – Olyan meccs volt, amire számítottunk is, egy kemény, küzdelmes találkozó. Örülök, hogy sikerült egy ilyen mérkőzést megnyernünk, amiben sokat segítettek nekünk a lelkes szurkolóink. Örülök, hogy két idegenbeli meccs után most már hazai pályán játszhatunk, remélem, hasonlóan tudjuk folytatni.

Szatmári Zsombor: – Rosszul kezdtünk, és hiába vezettünk pár ponttal a nagyszünetben, a második félidőben ismét enerváltan játszottunk. Sok közeli, könnyű dobást rontottunk el, így nem tudtuk megnyerni a mérkőzést.

Elijah Burns: – Örülök, hogy sikerült nyernünk, mert nagy szükségünk volt a győzelemre. Úgy érzem, a szünet után kontrollálni tudtuk a játékot, és ennek köszönhetjük győzelmünket.

(Fotó: Frank Yvette, Délmagyarország)