A nyolcasdöntő a cél az U20-asoknál

Címvédőként ebben az idényben is jól szerepel az U20-as csapatunk.

10-3-as győzelem-vereség mutatóval a dobogó harmadik fokán áll féltávnál az U20-as csapatunk, amely az alapszakasz felénél hibátlan hazai mérleggel bír, a bajnokság első szakaszát pedig egy négyes győzelmi szériával kezdte a tavalyi bajnok csapatunk. A visszavágók első meccse nem sikerült jól, Szolnokon 90-56-os vereséget szenvedtek a fiúk.

– Izgatottan vártuk a szezont, hiszen egyik oldalon nagy öröm, hogy címvédők vagyunk, de mindez felelősséggel is jár – kezdet értékelőjét Kiss Zsolt, az U20-as csapatunk edzője. – Az utánpótlásban sokkal nagyobb az átrendeződés, mint a felnőtteknél, de szerencsére velünk nem fordult nagyot a világ. Révész Ádám kiöregedésével elveszítettünk egy palánk alatti, U20-as mezőnyben domináns játékost, aki sok variációs lehetőséget adott nekünk, így idén egy picit más stílusban játszunk. Büszke vagyok a fiúkra a 10-3-as mutató miatt, kiegyeznék a második félévre is ezzel.

Kiss Zsolt megjegyezte, a társaság nagy része a felnőttekkel készül, így az összecsiszolódással nincs gond: viszont stílusban idén egy gyorsabb játékot igyekeznek játszani. – Ez eddig sem állt messze tőlünk, de persze továbbra is vannak olyan játékosaink, akik tudnak háttal játszani a gyűrűnek. Sok időnk nem volt a változtatásra, mert rögtön egy rangadóval kezdtünk a tavalyi negyedik Szolnok ellen. Viszonylag hamar felvettük a ritmust, a három vereség közül a pécsi volt az, ahol azt kell mondjam, egyértelműen jobban játszott az ellenfél. A kaposvári és a fehérvári vereségünknél van hiányérzetem, de valószínűleg volt olyan meccs, ahol az ellenfél érezte azt, hogy lett volna esélye a győzelemre – összegezte a féléves teljesítményt.

A célokkal kapcsolatban kifejtette: U20-as csapatunk szeretne idén is tagja lenni a nyolcasdöntő mezőnyének. – Azt gondolom, erre reális esélyünk is van. Kiélezett a bajnokság,  ráadásul még lesz egy meccsünk a listavezető Debrecen otthonában. A hazai meccseinket hoznunk kell, akkor elérhetjük a céljainkat. Nagy élmény volt mindenkinek a tavalyi szereplés, remélem, idén is ott lehetünk – fogalmazott Kiss Zsolt.

Az utánpótlásban gyakran dilemma: legyen sikeres csapat a fiataloknál, vagy minél több tehetséges játékos kerüljön fel a felnőtt csapat keretéhez. A keret tagjai közül többen is a Szegedi Tudományegyetem hallgatói, így az élsport mellett a tanulmányokban is az élen járnak. – Nálunk ötvözve van a kettő, hiszen Révész Ádám és Vágvölgyi Ákos komoly szerepet kap a felnőtteknél, de ott az új hullám, mint Kerpel-Fronius Gáspár, Bonifert Bendegúz, vagy a még fiatalabbak, mint Mayer Ákos és Goldring Bence. Olyan játékosaink vannak, akikre bármikor lehet számítani, remélem, mindenkivel fogunk találkozni a felnőtt mezőnyben. Ezúton is köszönöm Simándi Árpád kollégám munkáját, hiszen nála edzenek az U18-as játékosok, valamint Andjelko Mandicsnak is köszönettel tartozom, aki sokat foglalkozik azokkal a fiatalokkal, akik a felnőtteknél edzenek, komoly szerepet játszik az elvégzett edzésmunkában.