A Paksot is legyőztük itthon

Ismét nagyszerű negyedik negyedet produkáltunk, újabb győzelmet arattunk hazai pályán.

A DEAC után a Paksot fogadtuk az újszegedi sportcsarnokban. Az első öt pontot a vendégek szerezték, de Bognár Kristóf büntetőivel 9–7-nél már vezettünk. Jöttek a triplák, Woolridge és Locke is beszórt egyet-egyet, így már 17–10-re vezettünk. Csakhogy nem sokkal később Ihring büntetői után már a Paksnál volt az előny 17–18-nál, végül Locke újabb távolija után már a tíz pontot is átlépte, és 4 ponttal, 24–20-ra vezettünk az első negyedet követően.

Lockeról szólt a második negyed eleje is, és egyre nagyobb volt az előnyünk, Woolridge ziccerével már a kétszámjegyű különbség is megvolt 34–23-nál. A félidő utolsó percei ugyan a Paksé voltak, de öt ponttal így is jobban álltunk a nagyszünetben.

A harmadik negyed elején hamar visszakúszott tíz fölé a különbség, majd ez állandósult is. A vendégeket azonban ez nem törte meg, a negyed utolsó öt pontja a Paksé volt, így 65–63 volt az állás a negyedik negyed elején.

Ekkor azonban jött Bognár Kristóf, aki mindkét palánk alatt eredményesen dolgozott, nyolc pontja mellé pedig Locke is kosarat szerzett, így egy 10–0-ás futással ismét megnyugtató előnybe kerültünk. Amerikai légiósunk bedobta ötödik tripláját is, amivel már 15 pont volt az előnyünk, 78–63 után pedig már nem tartogatott izgalmakat a meccs, végül mindenki szerepet kapott Nikola Lazicstól, és 86–69-re nyertünk.

A felkészülésből így már csak egy meccsünk van hátra, szombaton a Kecskemét vendégeként zárjuk az előszezont, majd október 3-án, a Zalaegerszeg otthonában már bajnoki mérkőzést játszunk.

SZTE-Szedeák–Paks 86–69 (24–20, 17–16, 24–24, 21–9)
Felkészülési mérkőzés, Szeged, újszegedi sportcsarnok.
SZTE-Szedeák: Balogh 2, Woolridge 20/3, Locke 28/15, Bognár 15, Lake 11. Csere: Cohill, Mucza 3/3, Zsíros 5/3, Polányi 2, Mayer, Bella, Mokánszki. Vezetőedző: Nikola Lazics.
Paks: Ihring 9/3, Pajor, Radics 2, Dorogi 7, Wright 11/3. Csere: Woods 8, Kovács Á. 18/12, Géringer, Kékesi 9/9, Sövgjártó 5/3. Vezetőedző: Csirke Ferenc.

Nikola Lazics:A Paks egy kiváló csapat, és most ugyan hiányoztak játékosaik, de egy komoly csapatról van szó. Mindkét csapat számára hasznos meccset játszottunk. Volt olyan periódus, amikor jól működött a védekezésünk, és könnyű pontokat szereztünk. Azt szeretném, ha ez jellemezne bennünket. A második negyedben gondjaink voltak a kizárásokkal, a Paks sok támadólepattanót szedett, de a második félidőben ebben feljavultunk. Biztos vagyok benne, hogy tudunk még joban is játszani. Kevés ideje vagyunk együtt, és majdnem két hét van még az első bajnoki mérkőzésünkig.

(Fotó: Karnok Csaba)