A rekordbeállításért játszunk Pécsett

Egy hét után idegenbeli meccsel folytatjuk.

Két vereség után legutóbb a Kaposvár ellen sikerült javítanunk, miután pénteken idehaza legyőztük a KKK-t. Ezúttal több mint egy hetünk volt felkészülni a következő mérkőzésünkre, szombaton a PVSK-VEOLIA otthonában folytatódik a bajnokság számunkra.

Ahhoz a Pécshez látogatunk, amely legutóbb kikapott a Sopron vendégeként, legutóbbi három hazai mérkőzését azonban megnyerte, többek között a Körmendet is legyőzte saját csarnokában Dragan Alekszics csapata – otthon pedig nyolc mérkőzésből csak kettőt, a DEAC és a Szolnoki ellenit veszítette el a baranyai gárda.

December 13-án itthon találkoztunk a PVSK-val, akkor egy jó rajtot követően végül egy szoros meccsen, 89–85-re tudtunk nyerni. Most azonban a Lauber Dezső sportcsarnokban találkozunk a pécsiekkel, abban a csarnokban, ahol 2015 áprilisa óta nem tudtunk nyerni. Akkor a középszakasz alsóházában 103–85-re győztünk, többek között Darko Balaban 32 pontjával.

– Szükségünk volt erre a kis pihenésre. Elsősorban védekezésben kellett pár dolgot kijavítunk, ezen dolgoztunk a héten. Kemény meccs vár ránk Pécsett, de egész héten erre a meccsre készülhettünk, nehéz találkozó lesz, de nyerni utazunk a PVSK-hoz! – mondta a meccs előtt James Dickey, csapatunk centere.

Amennyiben győztesen hagynánk el a pályát szombaton, beállítanánk az alapszakaszban elért legtöbb győzelmeink számát, hiszen a 2016-17-es szezonban 13 győzelemmel zártunk 26 mérkőzést követően, most pedig egy tucatnyi sikerrel a hátunk mögött utazhatunk a Pécshez.

A szombaton 18 órakor kezdődő mérkőzést Cziffra Csaba, Török Róbert és Fodor Attila vezeti majd, a mindiGO Sporton pedig élőben nézhető a találkozó.

(Fotó: Frank Yvette, Délmagyarország)