A rossz kezdés megpecsételte sorsunkat

Vereséggel kezdtük az alsóházi középszakaszt.

Az alapszakasz során kétszer már sikerült legyőznünk a Kaposvári KK-t, azonban az alsóházi középszakasz első fordulájában esedékes találkozón Vágvölgyi Ákos és Révész Ádám mellett a tüszős mandulagyulladással bajlódó irányítónkra, Marko Bolticsra sem számíthattunk.

Rosszul kezdtünk, és hamar, már az első negyedben húszpontos hátrányba kerültünk: az első pár perc így alapvetően meghatározta a mérkőzés további képét. A folytatásban sikerült javulnunk, és többször is tíz ponton belülre zárkóztunk, a második negyedet mi kezdtük egy 7-0-s futással, de a Kaposvárban Johnson, valamint Hendlein is remekül teljesített.

Hiába jöttünk vissza hat pontra, ekkor kimaradtak a dobásaink, innen pedig újra egy közel húszpontos előnyt épített ki a hazai együttes: a harmadik negyed felénél, 59-37-nél kellett időt kérnie Andjelko Mandicsnak. 70-57-nél még lett volna egy utolsó esélyünk, hogy szoros hajrát játszhassunk, de ekkor elrontottuk a triplákat és a közeliek sem estek be – viszont Johson remekelése tovább zajlott, így vezérletével végül behúzta a meccset a Kaposvár, amely szinte végig dominálni tudott a mérkőzésen. Az utolsó percekben lehetőséget kaptak a fiatalok is.

Ezzel nagyon közel kerültünk ahhoz, hogy play-outot kelljen játszani, jóformán már csupán matematikai esélyünk maradt ennek elkerülésére, hiszen a hátralévő öt meccsünket egyaránt meg kellene nyerni, miközben a Kaposvárnak vagy az Albának mindet el kellene veszítenie – csak így előzhetnénk meg az említett két csapatot a tabellán. Folytatás jövő szerdán, április 17-én az Alba ellen hazai pályán.

Kaposvári KK – Naturtex-SZTE-Szedeák 86-69 (28-12, 20-22, 20-15, 18-20)
Férfi kosárlabda NB I/A csoport, alsóház, 1. forduló. Kaposvár, 1000 néző.
Vezette: Praksch P., Kulcsár T., Kovács N. (Várhalmi Zs.)
Kaposvári: Ubilla 7/3, JOHNSON 29/6, Baki 14/9, Pustahvar 16/3, HENDLEIN 13. Cserék: Hock 2, Harazin, Bogdán 3/3, Halász, Puska, Kocsis 2. Vezetőedző: Fekete Ádám.
Naturtex-SZTE-Szedeák: Wirth 3/3, Kerpel-Fronius 6/6, PONJAVICS 21/12, Juhos 10, Sulovics 11. Cserék: Krapic 7/3, Bonifert 5, MIke 2, Mayer, Varga 2, Szatmári 2. Vezetőedző: Andjelko Mandics.

Andjelko Mandics: – Marko Boltics játékát nem akartuk kockáztatni. Akárcsak az előző meccseken, most is rosszul kezdtünk, és az első félidei gyenge védekezésünk eldöntötte a meccset. Az elkövetkezendő egy hónapban azon kell dolgoznunk, hogy stabilabb legyen a játékunk.