A végén robbantottunk, legyőztük a DEAC-ot

Győzelemmel zártuk első hazai felkészülési meccsünket.

Noah Locke labdaszerzés után a meccs első pontjait is jegyezte, az első percek remekül sikerültek, hiszen 7–0-al kezdtünk. Erre viszont egy 2–12 következett, és 9–14-nél máris a DEAC volt előnyben. A folytatásban sem akart összeállni a játékunk, a második negyed elején a vendégek hamar tízpontos előnybe kerültek. Locke tripláinak vezérletével azonban sikerült zárkóznunk a nagyszünetre, így csak négy pont volt a különbség húsz perc után, 37–41.

Woolridge pontjaival utolértük ellenfelünket a 23. percben, de csak pillanatokig, mert Edwin szerzett egy triplát, 43–46. Locke viszont egyenlített egy távolival, majd Lake kosarával hosszú idő után vezettünk a negyed felénél, 48–46-nál kért időt a DEAC. Neuwirth kettő plusz egyével újra a vendégeknél volt az előny, de Locke elérte a húsz pontot egy újabb hármassal, 51–49. Hullámzó meccs volt, Williamson kosarára Polányi válaszolt kintről, de Kenéz is pontos volt távolról, 54–54. Buckles büntetőivel a DEAC várhatta minimális előnyből a harmadik negyed utolsó percét, 54–56. Mucza egy fontos lepattanó után odaállhatott a büntetővonalra, és nem hibázott, így 56–56-ról jöhetett a negyedik negyed.

Zsíros hárompontosa mozdította el egylabdáról a meccset, két perc után így 63–58-ra vezettünk. Williamson kapta meg a negyedik hibáját, miután Balogh ellen szabálytalankodott, csapatkapitányunk pedig három büntetőt dobhatott, mert Andjelko Mandics reklamálását büntették technikaival. Sziszi mindhármat bedobta, 6 perccel a vége előtt 68–60-ra vezettünk. Szűk három perc volt vissza, amikor Zsíros negyedbeli harmadik tripláját is elsüllyesztette, ezzel tíz pontra léptünk meg, 78–68. Az utolsó három percre viszont elveszítettük Bognár Kristófot, aki megkapta ötödik személyijét.

Locke három gyors kosarával 15 pontra nőtt az előnyünk az utolsó két percre, 86–71. Innen már nem engedtük ki a kezünkből a meccset, szezonbeli első hazai mérkőzésünket győzelemmel zártuk. Folytatás szerdán 18 órától szintén az újszegedi sportcsarnokban, a Paks ellen.

Nikola Lazics:Egy jó edzőmeccset játszottunk, szerintem az első félidőben a Debrecen jobb ritmusban játszott. A második negyedtől feljavult a védekezésünk, és így lehetőségünk volt gyors, könnyű pontokat szereznünk. Ha ilyen úton tudunk tovább menni, akkor jól játszhatunk majd a szezonban.

SZTE-Szedeák–DEAC 89–78 (15–22, 22–19,19–15, 33–22)
Felkészülési mérkőzés, Szeged, újszegedi sportcsarnok, 200 néző. Vezette: Vadász, Fülöp, Farkas.
SZTE-Szedeák: Balogh 5, Locke 26/12, Mucza 9/3, Bognár 6, Lake 10. Csere: Woolridge 13, Zsíros 11/9, Polányi 5/3, Cohill 4. Vezetőedző: Nikola Lazics.
DEAC: Edwin 16/6, Neuwirth 8/3, Drenovac 18/3, Buljevic 4/3, Williamson 12. Csere: Buckles 12/3, Kenéz 8/6, Czermann, Hegedűs, Fekete. Vezetőedző: Andjelko Mandics.
Kipontozódott: Bognár (37.).

(Fotó: Gémes Sándor)