Az alapszakaszban már sikerült

 

Pakson folytatódnak a középszakasz küzdelmei Andjelko Mandics csapata számára.

Egy hét alatt a harmadik meccsünket fogjuk játszani szombaton, hiszen a zalai kirándulást, valamint a Pécs elleni hazai, hétközi győzelmet követően szombaton Pakson folytatjuk a középszakaszt. Ahhoz az Atomerőmű SE-hez látogatunk, amely a középszakasz rajtja előtt menesztette vezetőedzőjét, Teo Cizmicet, akinek helyét Schmidt Béla vette át az ASE kispadján. Ellenfelünk eddig egy mérkőzést játszott a középházban, Kaposváron 81-70-es vereséget szenvedett.

Szerdán uraltuk a palánk alatti területet is, most viszont a bajnokság egyik legjobb lepattanózóját kell legyőzni ahhoz, hogy megismételhessük a közel két hónapja, február 10-én elért eredményünket, akkor ugyanis 78-76-ra nyerni tudtunk Pakson. Eilingsfeld János azonban egészen impresszív, 10.04-es lepattanóátlagot hoz, ami a második legjobb a bajnokságban, de mellette 13.08-as pontátlaggal is bír – mellette pedig az amerikai irányító, Jabarie Hinds is igen veszélyes tud lenni, a kettejük kapcsolatára külön figyelnünk kell szombaton. A Pécs ellen mutatott védekezésre mindenképp szükség lesz – egy újabb paksi siker pedig roppant fontos lehet a folytatást illetően, hiszen ezzel a forduló előtt nyolcadik helyen álló ASE-t egyetlen győzelemre közelítenénk meg – bár a következő héten szerdán mi is letöltjük szabadnapunkat, de mindenképp megközelítenénk így a riválisokat a rájátszért folytatott harcban.

Az Atomerőmű SE – Naturtex-SZTE-Szedeák mérkőzés szombaton 19 órakor kezdődik Pakson.