Az ASE vendégeként folytatjuk

Nem sokkal előz meg bennünket ellenfelünk.

Idegenbeli mérkőzéssel folytatódik a bajnokság számunkra, idei hatodik fellépésünkön az Atomerőmű SE vendégei leszünk.

A meccset azonban nem a paksi Gesztenyés úti csarnokban rendezik, hanem Szekszárdon, hiszen a hazaiak csarnokfelújításba fogtak. Számunkra pedig jól alakultak a legutóbbi mérkőzések Pakson, hiszen a legutóbbi két idegenbeli meccsüket meg tudtuk nyerni: idén áprilisban egy emlékezetes, kétórás közjátékot követően 92–69-re nyertünk, míg 2019. januárjában hosszabbítást követően 94–87-re nyertünk.

Ez persze a múlt, most pedig égető szükségünk lenne egy újabb győzelemre, hiszen öt bajnokit követően egy győzelemmel és négy vereséggel állunk. Az ASE sem kezdte sokkal jobban a szezont, hét mérkőzése után 2–5 a mérlegük, legutóbb Oroszlányban kaptak ki 21 ponttal, odahaza viszont elkapták a Körmendet. Az atomvárosiak tehát egyetlen győzelemmel állnak jobban nálunk, azaz rengeteget jelenthet mindkét csapat számára egy szombati győzelem – főképp, hogy jövő héten két fordulót is rendeznek, így hamar átalakulhat a tabella is.

Fontos lesz, hogy jól kezdjük a meccset, hiszen Kecskeméten és az Oroszlány ellen is hamar nagy hátrányba kerültünk, a Kaposvár ellen pedig egy húszpontos hátrányból kellett visszakapaszkodnunk – ilyen előny pedig nem biztos, hogy belefér majd a szombati mérkőzésen.

A szombaton 18 órakor kezdődő találkozót Kapitány Gellért, Tőzsér Dénes és Pozsonyi László vezeti, a mérkőzés ellenőre pedig dr. Páli Kálmán lesz. A mérkőzést a MindiGO Sport élőben közvetíti.

(Fotó: Frank Yvette, Délmagyarország)