Az eddigiekre kell építenünk

Jászberényben folytatjuk szombaton.

Az Alba Fehérvár elleni hazai vereséget követően egy roppant fontos mérkőzéssel folytatjuk a bajnokságot, ugyanis a Jászberény vendégei leszünk a következő játéknapon.

Ahhoz a JKSE-hez utazunk, amely az egyetlen csapat mögöttünk a tabellán: egy győzelmet szereztek eddig, szemben a mi három sikerünkkel – azaz a szombati mérkőzés kiemelten fontos lesz mindkét csapat számára. Ha a hazai pályán aratott győzelmünket követően idegenben is legyőznénk a jászságiakat, akkor már három győzelemmel többet számlálnánk – egy hazai sikerrel viszont teljesen nyílt lehetne a folytatás az alapszakasz hátralévő nyolc fordulójára.

Márpedig ha el szeretnénk kerülni a play-outot, vagy azt minél jobb helyzetből szeretnénk várni, akkor ezt a mérkőzést meg kell nyernünk: ezen a találkozón mutatkozhat be csapatunkban Cameron Naylor.

Amerikai légiósunkkal ellentétben viszont nem lesz ott a pályán Wirth Ádám, és várhatóan Kerpel-Fronius Gáspár sem tudja vállalni a játékot.

Mindenképpen más meccs lesz ez Szrecsko Szekulovics és Kerpel-Fronius Balázs számára is, hiszen vezetőedzőnk mellett játékosunk is szerepelt aktuális ellenfelünknél: Balázs méghozzá éppen tavaly nyáron szerződött csapatunkhoz Berényből.

– Nehéz lesz a jászberényi mérkőzés, de amit az Alba ellen játszottunk, az előremutató, ezt kell tovább csinálnunk. Cameron mindenképpen erősítés lesz számunkra, ismerem a Jászberényt, és úgy gondolom, bár nem ezt mutatják az eredmények, otthon mindenképp egy veszélyes csapatról van szó. Nyerni megyünk oda, de nehéz mérkőzésre számítok! – mondta a találkozó előtt Kerpel-Fronius Balázs.

A szombaton 18 órakor kezdődő mérkőzést Praksch Péter, Tőzsér Dénes és Goda László sporttársak vezetik, míg ellenőrként Hartyáni Zsolt sporttárs működik közre.