Becsülettel küzdöttünk Pécsen

 

Többször is visszakapaszkodtunk, de végül vereséget szenvedtünk.

Kvázi tét nélkül léphettünk pályára a PVSK vendégeként, hiszen az már korábban eldőlt, hogy nem leszünk ott a legjobb nyolc között, a Pécs pedig aligha csúszhatott ki a rájátszás mezőnyéből. Jól kezdtünk, Kovács Ádám két kosara mellett Vágvölgyi Ákos bedobott egy triplát is (3-7), majd hol itt, hol ott volt az előny – az első komolyabb különbség a 9. percben alakult ki, amikor Simon Kristóf fejezett be egy ziccert, ezzel öt ponttal vezetett a Pécs. (26-21) Az utolsó percben ezt még meg tudta toldani a hazai együttes, a második negyed felénél azonban Wirth Ádám ziccere után sikerült fordítanunk (35-36). 40-41-után 10-1-t futott a Pécs, így kezdhettük újra elölről a felzárkózást. A harmadik játékrészben ismét sikerült utolérni a baranyaiakat, Kerpel-Fronius Gáspár trojkája után csak egy pont volt a különbség ismét (71-70), de az utolsó percben hét pontot is beszórt a Pécs. A negyedik negyedben is egyszer még visszakapaszkodtunk, de végül a kintről közel 60%-al dobó Pécs győzött, és ezzel bebiztosította helyét a rájátszásban.

Ezúttal is gondunk volt a büntetőzéssel, hiszen 13 kísérletből mindössze ötöt dobtunk be, és a lepattanó-csatát is elveszítettük, ha nem is olyan mértékben, mint legutóbb a ZTE ellen. (29-25) Ki kell emelni Nenad Sulovicsot, aki pazar meccset zárt, pályán töltött 29 perce alatt tripla-duplát hozott össze, 16 pontja mellett tíz-tíz gólpassza és lepattanója volt, de kiharcolt még három faultot is, és volt három labdaszerzése is.

A bajnokságból még két, egyaránt hazai mérkőzésünk van hátra, pénteken a Paksot fogadjuk az újszegedi sportcsarnokban.

Pécsi VSK-VEOLIA – Naturtex-SZTE-Szedeák 97–87 (31–24, 19–18, 28–28, 19–17)
Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok, 1500 néző
V: Tőzsér D., Török R., Esztergályos R. (Szabadvári J.)

PVSK: Durham 27/6, Brooks 10, Antóni 17/15, Budimir 18/3, Harazin 5. Csere: Supola 13/9, Demeter -, Simon 2, Bíró 5/3, Dragasevics -, Kővágó-Laska -, Krnjajszki -.

Szedeák: Boltics 12/3, Vágvölgyi 11/6, Wirth 17/9, Kovács Á. 13, Sulovics 16/6. Csere: Révész 4, Mike 3/3, Kerpel-Fronius 5/3, Bonifert 6, Mayer -, Meleg -, Goldring -.