Hosszabbítás után nyertünk az Oroszlány ellen, és ezzel eldőlt: bent maradtunk az A csoportban.
Az ellen az Oroszlány ellen folytattuk az alsóházi rájátszást a szünet után, amely az előző öt mérkőzését egyaránt megnyerte.
Fej-fej mellett haladtak a csapatok a második negyed közepéig, az első tíz perc után Washington kettő plusz egyes akciója után hét ponttal vezettünk: a 27–20-as állás az addigi legnagyobb különbség volt a meccsen, időt is kért az Oroszlány. Két gyors indítás után már kétszámjegyű volt az előnyünk, viszont 33–22 után nem tudtuk megtartani ezt a különbséget. Csak büntetőkből voltunk eredményesek a félidő hátralévő részéig, az OSE viszont felzárkózott, húsz perc után egyetlen pont volt az előnyünk, 36–35.
A harmadik negyedet 9–0-al kezdtük, de ez sem törte meg az Oroszlányt, mi több, Barnjak triplájával már az OSE-nál volt az előny, 47–48. A fordulatos, hullámzó meccsen nem alakult ki nagyobb különbség egyik oldalon sem, Roberson pontjaival végül öttel is vezettünk, de Rujáké volt a negyed zárókosara, 55–52-ről jöhetett a negyedik negyed.
Amerikai centerünk elérte a dupla-duplát, de továbbra is tartotta magát az Oroszlány: sőt, 59–59-nál újra egál volt. Nem sok volt már hátra, amikor Calloway kosarával már hátrányban voltunk egy eladott labda után, sőt, négy ponttal álltunk rosszabbul, amikor alig másfél perc volt vissza, 64–68-nál kértünk időt. Desi Washington keze viszont nem remegett meg a büntetőknél, hét másodperccel a vége előtt kiegyenlített, 70–70, de maradt még hét másodperce az Oroszlánynak egy támadásra. Sikerült kivédekeznünk, így jöhetett a ráadás.
A hosszabbítás hol itt, hol ott volt az egypontos előny, Barnjak tartotta a vendégeket, majd kicsivel több, mint fél perccel a vége előtt Washington emelt be egy triplát, amivel 78–76-ra vezettünk. Innen újabb nagy védekezést mutattunk be, nem engedtünk több kosarat ellenfelünknek, így hosszabbítást követően megállítottuk az OSE győzelmi sorozatát.
Ami ennél is fontosabb, mivel a Nyíregyháza kikapott a Pakstól, így eldőlt, hogy bent maradtunk az A csoportban: a hátralévő négy mérkőzés eredményeitől függetlenül így már bebiztosítottuk jövő évi A csoportos tagságunkat. A play-outot egyébként az utolsó helyezett Nyíregyháza vendégeként folytatjuk szombaton.
Naturtex-SZTE-Szedeák–MVM-OSE Lions 78–76 (18–18, 18–17, 19–17, 15–18, 8–6) – hosszabbítás után
Tippmix férfi kosárlabda NB I./A csoport, alsóházi rájátszás, 6. forduló. Szeged, újszegedi sportcsarnok, 800 néző. Vezette: Tőzsér, Goda, dr. Németh.
Naturtex-SZTE-Szedeák: WASHINGTON 19/6, Polányi, Nicholson 12/6, BOGNÁR 9, ROBERSON 14 Csere: Person 8, Balogh 8, Kerpel-Fronius B., Carter 8/3. Vezetőedző: Nikola Lazics.
Oroszlány: Dimitrijevics 15/6, Mucza 7/3, Calloway 7, Carev 11/3, Henry 6. Csere: BARNJAK 20/9, Ruják 2, Dorogi 2, Illés, Krestinin 6. Vezetőedző: Simon Petrov.
Nikola Lazics: – Kristóf mindent elmondott, gratulálok a fiúknak! Tudtuk, hogy kemény mérkőzés vár ránk, és nem volt egyszerű tűzben tartani a csapatot két hét szünet után, szerintem ez nem normális szituáció. Az öltözőben is azt mondtam, a jó védekezésünknek köszönhetően nyertünk, a támadásban viszont sok hibát elkövettünk, bár ezen az estén sok mindenki hibázott, én, vagy a játékvezetők is. Kemény meccset játszottunk, igazi férfias csata, talán jobban alkalmazkodtunk a játékvezetői felfogáshoz, mint ellenfelünk. Gratulálok mindenkinek, hiszen biztosan bent maradtunk az A csoportban!
Bognár Kristóf: – Év elején nem hittem volna, hogy ennek fogunk örülni, de amilyen szituációba kerültünk az év során, most örülünk a bentmaradásnak. Nagyjából ilyen meccsre számítottunk, reméltük, hogy sikerül ezt megnyerni. Sok pontatlanság volt, elé brusztos mérkőzés volt. Sajnálom, hogy kétszer is több mint tízpontos előnybe kerültünk, de erre nem tudtunk rátenni, majd nagyon kiegyenlített lett a meccs. Főleg a végén jól működött a védekezésünk, gratulálok a fiúknak, és köszönöm a szurkolóink támogatását, nagy segítség volt az ő támogatásuk!
Simon Petrov: – Köszönöm a szurkolóinknak, hogy elkísértek bennünket, extra energiát kaptunk tőlük! Sajnos sok tiszta dobást hibáztunk, ellenfelünk viszont nem, gratulálok nekik a győzelemhez!
Josip Barnjak: – Köszönöm a szurkolóink támogatását! Sajnálom a vereséget, de mindent kiadtunk magunkból ma, ugyanakkor sok üres dobást hibáztunk. A rendes játékidőben megnyerhettük volna a meccset, de az ilyen szituációkban általában nem tudod megnyerni a meccset, amikor előnyből mész bele a hosszabbításba. Gratulálok a Szegednek!
(Fotó: Karnok Csaba)