Élne az eséllyel

Szerb légiósunk izgatott várja a magyar bajnoki rajtot.

Légiósaink közül Djordje Dzeletovics érkezett meg legkorábban csapatunkhoz: a 26 éves kosaras az előző idényt az észak-macedón KK Gostivar csapatában töltötte, ahol 17 mérkőzésen 20.5 pontot átlagolt – ezzel ő volt a bajnokság legponterősebb játékosa.

– Jól dolgozunk, és ami fontos, hogy már minden külföldi játékos is itt van, így van időnk közösen edzeni. Folyamatosan alakulunk, egyelőre teljesen elégedett vagyok az eddigi időszakkal – kezdte a 4-es és 5-ös poszton bevethető játékos.

Dzeletovics korábban a román, a szerb, az észt és a bosnyák bajnokságban is játszott, most pedig a magyar ligában léphet pályára.

– A régióban a magyar egy erős bajnokságnak számít, izgatottan várom, hogy mire leszek képes ebben a ligában. Remélem, jobb szezont futunk, mint amit a klub elért a legutóbbi évben, ezért dolgozunk most. Nem ismertem Szrecsko Szekulovicsot, mielőtt ideigazoltam volna, de csak jókat mondott a klubról és a bajnokságról is – tette hozzá.

Djordje is egyéni edzésekkel töltötte az elmúlt, mérkőzések nélküli periódust.

– Nagyon nehéz volt az elmúlt időszak, amit főképp otthon töltöttem. Természetesen igyekeztem formában, edzésben maradni, amennyire csak tudtam. Túl vagyunk rajta, nagyon hosszú szünet volt, mindenkinek hiányzott már a kosárlabda, most pedig itt az esély, hogy elkezdjünk valami új, jó dolgot felépíteni. Jó volt újra edzésben állni, különösen ebben a környezetben, hiszen őszintén mondhatom, remek hangulat uralkodik a csapatnál.

Szerb légiósunk számára közel van az otthon, hiszen Újvidékről származik. Hozzánk egyedül érkezett, ám reméli, családja minél többször meg tudja majd látogatni őt a meccseink alkalmával.

(Fotó: Török János, Délmagyarország)