Először itthon 2023-ban

Szombaton 18 órától először játszunk hazai pályán az idei esztendőben.

Két idegenbeli mérkőzést követően hazai pályán debütálhatunk a 2023-as évben: szombaton 18 órától ugyanis az Alba Fehérvár csapatát fogadjuk a Pick Aréna Ludányi Márton sportcsarnokában.

Ellenfelünkkel emlékezetes mérkőzést játszottunk október közepén, hiszen bár kilenc ponttal is vezettünk az utolsó percben, végül hosszabbítást követően az Alba tudott nyerni. A székesfehérváriak a tabella harmadik helyén állnak, 11 győzelmet és 5 vereséget könyveltek el eddig – legutóbb viszont elveszítették a hazai veretlenségüket, miután a Zalaegerszeg nyerni tudott az Alba vendégeként.

A fehérváriak a múlt héten új játékos érkezését jelentették be, a szenegáli center, Cheikh Mbacke Diong a ZTE ellen még nem játszott, így szombaton léphet először pályára a fehérváriaknál. Bizonyos értelemben nálunk is lesz debütáns, hiszen Kassim Nicholson először játszhat a szegedi közönség előtt: amerikai légiósunk Körmenden 23 ponttal mutatkozott be első mérkőzésén.

A szombati mérkőzésen a pénztár egy órával a meccskezdés előtt nyit, csak készpénzzel lehet fizetni. A felnőtt jegy 2000 Ft, a diák és a nyugdíjas jegy 1000 Ft-ba kerül. A mérkőzést Földházi Tamás, Papp Péter és Györfy Rúben vezeti.

(Fotó: Faragó Imre)