Fájó vereség a Kaposvártól

 

Ugyan szinte végig vezettünk, de mégis nyerni tudott a Kaposvár az újszegedi sportcsarnokban.

Január végét követően játszottunk újra hazai mérkőzést, amelyen a Kaposvár volt az ellenfelünk – ráadásul újra ott volt a társakkal a sérüléséből felépült Juhos Levente.

Három kaposvári kosárral indult a meccs, az első pontjainkat Marko Boltics triplája jelentette. Ezt további két hármas követte a részünkről, Kovács Ádám büntetőből szerzett pontjaival először volt nálunk az előny (11-10). Ugyan sikerült öt ponttal is meglépnünk, de a negyed mégis egállal végződött. A második játékrészben sok volt a hiba mindkét oldalon, és továbbra is nagyon szoros volt az állás: Juhos ebben a negyedben szerezte meg első pontjait, méghozzá rögtön igen fontos kosarakkal jelentkezett. A vendégek is igen szívósan küzdöttek, szinte mindig érkezett válasz a Delfinektől, és ha csak egyetlen ponttal is, de vezettünk a nagyszünetre.

Hasonló mederben folyt a harmadik tíz perc is, és ugyan Andrija Csirics két jó büntetőjével ezen a meccsen kimondottan komolynak tűnő, hétpontos előnybe kerültünk, de Spicával nehezen bírtunk ezen a napon. A záró negyedben hét perccel a vége előtt az addigi legkomolyabb, kilencpontos előnyt is kiépítettük Wirth Ádám végigvitt ziccere után, azonban ezt egy 14-0-s kaposvári futás követte – támadásban semmi sem sikerült, miközben a KKK szinte mindenhonnan betalált. A hátralévő kicsivel több, mint három percb igazán izgalmas hajrát ígért, Nenad Sulovics elképesztően fontos blokkja után, amit Gibbsnek osztott ki, úgy tűnt, meg is lehet a meccs, ám a vonalról csak az egyiket dobta be a centerünk, miközben egykori játékosunk, Ivosev Tomiszlav nem rontotta el büntetőit, így 73-70-re vezetett a Kaposvár, és már csak bő fél perc volt vissza – ekkora pedig kipontozódás miatt elveszítettük Marko Bolticsot és Nenad Sulovicsot is. Fortune zsákolása után is felvillant a remény, főképp, hogy Gibbs elrontotta a triplát, ám nehezen tudtuk felvinni a labdát, Fortune pedig kiszorított helyzetből kellett, hogy dobjon – a kísérlet nem zárult sikerrel, így egyetlen ponttal, de nyert a Kaposvár, amely roppant fontos sikert aratott ezzel, számunkra pedig sokkal nehezebbé vált a folytatás.

Döntő különbség lehetett a kilenc kihagyott büntető a részünkről, e mellett a Kaposvár héttel több, összesen 21 gólpasszt jegyzett. Az egyéni teljesítményeket illetően a legjobbunk Jsh Fortune volt, aki a mezőny legeredményesebb játékosa is lett 21 pontjával, amit hét lepattanóval, három gólpasszal és két szerzett labdával egészített ki. Jó meccset zárt Nenad Sulovics (kilenc pont, hét lepattanó, öt gólpassz) és Andrija Csirics is (tizenkét pont, hét lepattanó, hét kiharcolt fault, egy assziszt), de a Kaposvár oldalán két olyan légiósteljesítmény is akadt, amely eldöntötte a meccset: Ivosev Tomiszlav 18 ponttal, kilenc lepattanóval, négy gólpasszal és hét kiharcolt faulttal zárt, Marko Spica pedig 20 ponttal, 6 lepattanóval és öt gólpasszal fejezte be a meccset.

Legközelebb szombaton 18 órától a Falco együttesét fogadjuk az újszegedi sportcsarnokban.

Naturtex-SZTE-Szedeák – Kaposvári KK 72-73 (25-25, 13-12, 18-14, 16-22)
Szeged, Újszegedi Sportcsarnok, 800 néző. Vezette: Benczur T., Minár L., Rácz Zs. (dr. Gencsev P.)
Szeged: Boltics 10/3, Fortune 21/6, Kovács Á. 4, Csirics 12/3, Sulovics 9. Csere: Juhos 9/3, Wirth 7, Révész -, Vágvölgyi -. Edző: Andjelko Mandics.
KKK: Gibbs 7/3, Baki 13/9, Ivosev 18/3, Hendlein 12/3, Spica 20. Csere: Tóth P. -, Papp P. -, Blaskovits 3/3. Edző: Fekete Ádám.

Andjelko Mandics: – Megérdemelten nyert a Kaposvár, nem sikerült megvalósítani terveinket. Kilencpontos előnyről veszítettünk, és kihagytunk kilenc büntetőt, ezzel nagy lehetőséget hagytunk ki, de nem szabad pánikba esnünk.