Fehérváron kezdjük az új évet

Hamar pályára lépünk 2021-ben.

A szerdai, soproni győzelmünk után gyorsan itt a következő feladat: az új év második napján ugyanis az Alba Fehérvár otthonában játszunk.

Remek formában vagyunk, hiszen hat mérkőzést nyertünk zsinórban, ezzel csapatunké a leghosszabb győzelmi széria jelenleg a bajnokságban. Nem lesz könnyű feladat ezt tovább hosszabbítani, hiszen a liga egyik legjobb csapatához látogatunk.

Ellenfelünk vereséggel hangolt a szombati meccsre, miután szerdán 75–70-es vereséget szenvedett a Körmend otthonában – ugyanakkor ebben a szezonban hazai pályán még nem szenvedett vereséget Forray Gábor együttese.

– Nehéz időszakot élünk, hiszen sorban játsszuk a mérkőzéseket. Koncentráltnak kell maradnunk, igyekszünk felkészülni az Albából, és szeretnénk a körmendihez hasonló bravúrt bemutatni. Ehhez persze nem valószínű, hogy belefér még egy olyan kezdés, mint amit ott láttunk, de nem feltartott kezekkel érkezünk Fehérvárra – nyilatkozta a meccs előtt csapatunk játékosa, Kerpel-Fronius Gáspár.

Csapatunkból Keller Iván és Govens Darrin számára különleges lehet a szombati mérkőzés, hiszen mindketten éppen az Albától érkeztek hozzánk a nyáron, azaz először játszik majd vendégként az Alba Regia Sportcsarnokban. Ellenfelünkkel novemberben edzőmérkőzésen találkoztunk már ebben a szezonban, az újszegedi sportcsarnokban egy utolsó másodperces dobással tudott nyerni az Alba.

Az U20-asainkra is kemény mérkőzés vár, hiszen szombaton 13.30-tól a listavezető Albával játszik korosztályos csapatunk.

A szombaton 17 órakor kezdődő Alba Fehérvár–Naturtex-SZTE-Szedeák mérkőzést az M4 Sport élőben közvetíti.