Folytassa, Szedeák!

 

Paksi győzelemmel hagytuk abba egy hónappal ez előtt, szombaton pedig újabb idegenbeli mérkőzés vár ránk.

Február 10-én játszottunk utoljára bajnoki mérkőzést, egy kereken egy hónap szünet után lépünk újból pályára az NB I/A csoportjában. Szombati ellenfelünk az a Jászberény lesz, amely az utóbbi időben remek teljesítményt nyújt, legutóbb például Kecskeméten tudott nyerni 73-68-ra, megszerezve ezzel első idegenbeli győzelmét. A korábbi edzőnk, Nikola Lazics által irányított együttes hét győzelemnél és tizennégy vereségnél jár az idényben, így mindössze egy sikerrel gyűjtött kevesebbet csapatunknál – így tehát egy nagyon éles, és várhatóan igen fontos mérkőzés vár ránk szombaton.

– Nekünk hatványozottan fontosak voltak az edzőmeccsek, mert Levi, Bolta és Ciro sem játszott az elmúlt időszakban. A két szerb légiósunk már játszott, jó formában voltak, Levinél még várat magára a visszatérés. Motiváltan várjuk a szombati, fontos meccset. Ez a jászberényi csapat egy nagyon kemény ellenfél lesz, a Szolnok ellen is nagyon szoros találkozót tudtak játszani. – fogalmazott Kiss Zsolt, a Naturtex-SZTE-Szedeák másodedzője.

A sérültek visszatérése mindenképp sokat jelent csapatunk számára – ami viszont a túloldalt illeti, a JKSE-nél kiváló szezont produkál a bosnyák center, Ismet Sejfic, aki 14.5 pontot, 8.95 lepattanót (ezzel a bajnokság ötödik legjobbja) átlagol 30 átlag-játékperce alatt, mellette az amerikai irányító, Ramon Nelson is jó szezon fut, 17.67 pontos és 4.27-es assziszt-átlagával. Szinte napra pontosan egy éve, 2017. március 8-án sikerült nyernünk Jászberényben, a folytatásra való tekintettel pedig roppant fontos lenne, hogy sikerüljön megismételni a tavalyi eredményt, hiszen olyan keménynek ígérkező meccsek várnak ránk még az alapszakasz során, mint a Körmend, a Falco és az Alba Fehérvár elleni találkozó.