Fontos a bizalom

Zach Brown a legmagasabb célokért küzdene.

Az amerikai Zach Brown az előző idényben a ciprusi bajnokságban játszott, ahol az AEK Larnaca csapatában 21 meccsen 26 perc alatt 10.3 pontot, 4.4 lepattanót és 1.4 gólpasszt átlagolt. A 198 centis játékos jól érzi magát csapatuknál, és hamar egy hullámhosszra került a többi légiósunkkal is.

– Eddig minden rendben, a vírus után hiányzott már a játék. Bízom benne, hogy sikerül elérnünk a céljainkat, egyben örülök, hogy részese lehetek ennek. Nem ismertem honfitársaimat, mielőtt ideigazoltam volna, viszont Darrin már hosszú ideje Európában játszik, így biztos, hogy sokat segíthet nekünk. Viszont úgy érzem, hamar kialakult a kapcsolat közöttünk. Szrecsko Szekulovicsot  remek edzőnek tartom, az ő személye sokat nyomott a döntésemben. Olyan edző, aki mindig bízik a játékosaiban, ez pedig fontos számomra – mondta Zach Brown.

A bedobó poszton bevethető légiósunk az egyetemi évek után Ciprus mellett Franciaországban játszott, Magyarország lesz a harmadik európai állomása.

– Őszintén szólva nem sokat tudtam Magyarországról vagy a magyar bajnokságról, de van egy régi csapattársam, Markis McDuffie, aki az Albában játszott korábban. Beszéltem vele a magyar bajnokságról, aki biztatott, hogy nyugodt szívvel jöhetek ide játszani. Szeretném is megragadni ezt a lehetőséget, és bebizonyítani, mire is vagyok képes.

Mint hozzátette, nehéz volt számára a karantén, azonban most már csak előre tekint.

– Minden alkalmat igyekeztem megragadni az edzéseket illetően az elmúlt hetekben. Ilyenkor akaratlanul is visszaesik az ember, hiszen nincsenek meccsek, amik igazán felpörgetnének, viszont úgy dolgoztam, hogy minél jobb formában érkezzek vissza az edzésekre. Azon vagyok, hogy a legjobbamat nyújtsam, mikor elkezdődik a szezon. Én csak a legmagasabb célokban tudok gondolkozni, még ha ez most távolinak is tűnik. Bármit képesek lehetünk elérni, ha csapatként működünk, és lépésről-lépésre megvalósítjuk a céljainkat. Meccsről-meccsre kell haladnunk, ha pedig vereséget szenvedünk, akkor abból kell a lehető legtöbbet tanulnunk – zárta Zach Brown.

(Fotó: Karnok Csaba / Délmagyarország)