Győzelemmel zártuk az alapszakaszt

A Honvéd kikapott, 12. helyen végeztünk.

Tyler Robersont sérülése miatt nélkülöznünk kellett az alapszakasz utolsó mérkőzésén az Oroszlány ellen, ahol a tét az volt számunkra, hogy sikerül-e előznünk, vagy a 13. helyről várhatjuk a play-outot.

Nagyszerűen kezdtük a meccset, Kassim Nicholson második kosara után már 11–0-ra vezettünk, amikor az Oroszlány időt kért. Ezt ugyan hat pont követte a vendégek részéről, de továbbra is irányítottuk a meccset. Jött egy tripla Baloghtól, majd Polányitól is a legjobb időben, ezzel visszavertük az Oroszlány zárkózási próbálkozásait. Bár Barjnak kosarával 22–19-re feljöttek a vendégek, de folyamatosan nálunk volt az előny, még úgy is, hogy sok támadólepattanót engedtünk az ellenfelünknek, de jó ritmusban játszottunk és ezúttal jóval jobb százalékban is dobtunk.

Carter kosara után másfél perccel a nagyszünet előtt visszaállt a kétszámjegyű különbség, 39–29-nél kértek időt a vendégek. Végül nem tudtuk tízpontos előnyben zárni a félidőt, mert bár Nicholson még végigrohant egy támadással, de a túloldalon Szabadfi még időben dobott el egy saroktriplát, 42–33 volt a nagyszünetben.

Bognár Kristóf triplája nyitotta a második félidőt, amit két és fél perc alatt egy 7–2-vel kezdtünk, így 49–35-nél időt kért az Oroszlány, mikor az addigi legnagyobb, 14 pontos előnyünk volt. Krestinin sportszerűtlen faultja után Washington szerzett öt pontot, miután a büntetőit követően egy triplát is elsüllyesztett, 57–40-re vezettünk. Távolról remekül dobtunk ebben a negyedben, Person szórta be a negyedik triplánkat a szünet után, így már a húsz pontot is átlépte az előnyünk, 62–40, időt kért az Oroszlány bő négy perccel a negyed vége előtt. Végül a 70 pontot is elértük, így 22 pontos előnyből, 70–48-ról várhattuk az utolsó tíz percet.

Hét-nullával kezdődött a negyedik negyed, három perc telt el a játékrészből, amikor már a harmincat súrolta az előnyünk, így 77–48-nál időt kért az Oroszlány. Végül 22 pontos győzelmet arattunk, végig uraltuk a mérkőzést, győzelmünkkel pedig megszakítottuk a negatív sorozatot az OSE ellen, és öt mérkőzés után újra nyerni tudtunk az Oroszlány ellenében.

Mivel a Budapesti Honvéd kikapott Szolnokon, ez azt jelenti, hogy a 12. helyen végeztünk az alapszakaszban, és három ponttal kezdjük meg a play-outot. A bajnokság április 12-én folytatódik számunkra, amikor egyébként ismét az Oroszlány lesz az ellenfelünk, idegenben.

Naturtex-SZTE-Szedeák–MVM-OSE Lions 85–63 (22–15, 20–18, 28–15, 15–15)
Tippmix férfi kosárlabda NB I./A csoport, 26. forduló. Szeged, újszegedi sportcsarnok, 1000 néző. Vezette: Goda, Makrai, Balog.
Naturtex-SZTE-Szedeák: Washington 14/3, Polányi 3/3, Carter 7, NICHOLSON 25/3, BOGNÁR 15/3. Csere: Balogh 5/3, Person 16/6, Kerpel-Fronius, Filipovics, Csornai. Vezetőedző: Nikola Lazics.
MVM-OSE Lions: Dimitrijevics 12/6, Ruják, Szabadfi 5/3, Calloway 15/9, Krestinin. Csere: Dorogi, Werner, Mucza 2, Barnjak 10, Illés 8/6, Carev 4, Henry 7. Vezetőedző: Simon Petrov.
Kipontozódott: Barnjak (38.).

Nikola Lazics: – Nagyon fontos mérkőzés volt, gratulálok a csapatnak a győzelemhez! Azt gondolom, mióta én vagyok a csapat edzője, ez volt a legjobb teljesítményünk. Főleg védekezésben jó ritmusban, rengeteg energiával játszottunk, még ha engedtünk is 14 támadólepattanót az Oroszlánynak az első félidőben. A legutóbbi öt meccset megnyerte az OSE a Szedeák ellen, így még egyszer gratulálok a fiúknak a győzelemhez! Köszönöm Stefan Filipovicsnak, hogy sérülten is vállalta a játékot a mai napon!

Kassim Nicholson: – Volt egy teljes hetünk arra, hogy felkészüljünk, főleg a védekezésünkre koncentráltunk. Ahogy látható, több mint 80 pontot dobtunk ma, a támadásunkkal nem volt gond. Ma este koncentrált, jó játékot mutattunk be, jól védekeztünk, még ha az első félidőben akadtak is gondjaink a lepattanókkal. Azon leszünk, hogy ezt kijavítsuk a jövőben, készülünk a folytatásra.

Simon Petrov: – Szeretnék köszönetet mondani a szurkolóinknak, akik 40 percen keresztül biztattak minket. Tudom, hogy nehéz volt kívülről végignézni nekik ezt a meccset. Csak egy csapat volt a pályán, a Szeged teljesen megérdemelten nyerte meg a meccset. Sokkal jobb játékot kell mutatnunk szerdán, ha meg akarjuk lepni a Sopront a kupameccsen.

Djordje Dimitrijevics: – Gratulálok a Szegednek a győzelemhez! Nem úgy játszottunk, ahogy elterveztük, nem tudtuk megvalósítani azt, amit elterveztünk, ez eredményezte a vereségünket a mai napon.