Győztünk és egyenlítettünk

Óriási mérkőzésen sikerült legyőznünk a Falcót, ezzel egyenlítettünk a párharcban.

Ezúttal már a szegedi szurkolók is élőben láthatták a Falco elleni mérkőzésünket: az elődöntő második mérkőzésére pedig remek hangulatot is varázsoltak a lelátóra visszatérő szurkolóink.

A Falco kezdett jobban, de 2–6-ról sikerült fordítanunk, Dzseletovics hármasa után már 10-6 volt nekünk. Akárcsak az első meccsen, a negyed vége most is a Falcóé volt, így 27–22-re léptek meg, azonban a második negyedben rögtön utol is értük ellenfelünket. Sőt, eltelt öt perc a második játékrészből, a szombathelyiek pedig csak négy szerzett pontnál jártak, így 35–31-nél jött Gasper Okorn időkérése. A Falco többször is vissza tudott jönni, de erre mindig volt válaszunk: Govens óriási hármasával másodjára is hat ponttal tudtunk ellépni, és csak azért nem volt ennyi az előnyünk az utolsó negyed előtt, mert Perl büntetőzhetett az utolsó másodpercekben.

Fordulatos, izgalmas meccs volt, de igazán nagy különbséggel nem tudtunk vezetni: sőt, 82–76-ról pillanatok alatt máris a Falcónál volt az előny, miután Keller előbb dobott egy hármast, majd a fault után Perl fejezett be egy akciót, időt is kellett kérnie Szrecsko Szekulovicsnak. Egy perccel a vége előtt szinte a kezünkben érezhettük a meccset, de 91–85 után azonban Perl használta ki a hibánkat, majd Anderson dobott egy triplát, amivel egyetlen pontra csökkentette a különbséget. Brown büntetőzött higgadtan, majd az egészen extrát játszó Govens játszotta meg három ember között Bognárt, aki kiszolgálhatta a ziccerben álló Dzseletovicsot, 95–90-nél eldőltek az érdemi dolgok.

Nagyszerű hangulatú és színvonalú meccsen 96–92-re nyertünk a Falco ellen, ezzel pedig egyenlítettünk, így az egyik csapat harmadik győzelméig tartó párharc 1–1-ről folytatódik pénteken 17 órától Szombathelyen.

Naturtex-SZTE-Szedeák–Falco 96–92 (25–27, 22–19, 22–19, 27–27)
Tippmix férfi kosárlabda NB I./A csoport, elődöntő, 2. mérkőzés. Szeged, újszegedi sportcsarnok, 800 néző. Vezette: Benczur, Papp, Goda.
Naturtex-SZTE-Szedeák: GOVENS 31/9, BROWN 23/6, Dzseletovics 17/6, Bognár 7, DICKEY 13. Cserék: Kerpel-Fronius G., Kerpel-Fronius B., Keller I. 5/3. Csere: Vezetőedző: Szrecsko Szekulovics.
Falco: Anderson 10/6, VÁRADI 13/3, BENKE 15, Bruinsma 16, KELLER Á. 14/6. Cserék: Perl 15/3, Barac 9, Doktor. Vezetőedző: Gasper Okorn.
Kipontozódott: Kerpel-Fronius B. (37.), ill. Keller Á. (38.), Váradi (39.), Anderson (40.).
Az egyik csapat harmadik győzelméig tartó párharc állása: 1–1.

Szrecsko Szekulovics: – Újabb történelmi tettet hajtottunk végre, sokat jelent az első győzelem az elődöntőben. A Falco egy nagyon masszív csapat. Büszke vagyok a csapatomra, a végsőkig harcoltunk. Lehet, hogy voltak hibáink, de a legfontosabb, hogy nyertünk. Külön köszönöm a szegedi szurkolók biztatását, sokat jelentett az ő segítségük ma! Ez nem jelenti azt, hogy mi mindig tudunk nyerni, de fontos volt, hogy a szombati meccs után ma tudtunk javítani. Megmutattuk a karakterünket, büszke vagyok arra, hogy hogyan reagáltunk a szombati meccsre. Amíg van esélyünk, addig küzdünk tovább, megpróbálunk Szombathelyen is meglepetést okozni.

Zach Brown: – Az öltözőben megvolt az egészséges önbizalom, egész évben azért dolgoztunk, hogy most itt legyünk. Ma sikerült végrehajtanunk azt, amit elterveztünk, de már készülünk is a következő mérkőzésre.

Gasper Okorn: – Nem érdemeltünk volna ma győzelmet, a Szeged jobban játszott. Egy-egyről folytatjuk legközelebb, ma nem voltunk azon a szinten, mint előzőleg. Három nap múlva szeretnénk javítani, gratulálok a Szegednek a mai győzelemhez!

Perl Zoltán: – Igazi play-off meccs volt, mindkét csapat nagyon fizikálisan játszott. Ma jobb volt a Szeged, gratulálok nekik, megérdemelten nyertek! Ma nem találtuk a játékunkat, nem volt rendben a védekezésünket. Egy-egy a párharc állása, a következő meccsen jobban kell és jobban is fogunk játszani. Bízunk benne, hogy pénteken át tudjuk venni a vezetést a párharcban.

(Fotó: Kuklis István, Délmagyarország)