Hét év után nyertünk Körmenden

15 pontos hátrányból fordítottunk.

A Körmend otthonában folytattuk a bajnokságot: a hazaiak február óta nem szenvedtek vereséget saját csarnokukban.

Rosszul kezdtük a meccset, hiszen hét és fél perc telt el, amikor az első pontjainkat szereztünk: 15–0 után Kerpel-Fronius Gáspár törte meg a csendet részünkről. A folytatásban aztán összeállt a játékunk, Keller Iván és Kerpel-Fronius Balázs is jól szállt be a kispadról, így visszajöttünk tízen belülre: sőt, Mayer Ákos pontjaivál már csak egyetlen pont maradt a tetemes körmendi előnyből, 29–28-nál kért időt a Körmend. Keller Iván gyorsan hozzátett két távolit, amivel először vezettünk a meccsen (32–34), és csak Takács Kristóf dudaszós hármasa miatt nem vezettünk a nagyszünetben, 39–37.

A harmadik negyed kiegyenlített játékkal indult, de Govens rendre remek passzokkal találta meg Dickeyt, centerünk pedig sorban be is dobta helyzeteit. Kerpel-Fronius Gáspártól is jött egy hármas, Keller Iván pedig a hetedik is beszórta kintről, amivel már hét ponttal vezettünk a harmadik negyed végén, támadásban óriásit javultunk az első percekhez képest.

A negyedik negyed elején négy és fél percig nem dobott kosarat a Körmend, miközben elöl nagyon keveset hibáztunk, jól őriztük a labdát és előnyünket, innentől pedig az idő is nekünk dolgozott. Ezt a periódust már okosan lehoztuk, és végül hat ponttal, 80–74-re nyerni tudtunk Körmenden, ahol 2013 novembere óta nem tudtunk nyerni – valamint ezzel megszakítottuk a Körmend idei hazai veretlenségét, és szezonbeli harmadik idegenbeli győzelmünket könyvelhettük el.

James Dickey zseniális meccset hozott, centerünk 24 pontos, 15 lepattanós dupla-duplát szállított, kiegészítve három szerzett labdával és hat kiharcolt faulttal, az este hőse pedig Keller Iván volt, aki 11 távoli dobásából nyolcat is a gyűrűbe küldött, és oroszlánrészt vállalt a körmendi győzelemből.

Körmend–Naturtex-SZTE-Szedeák 74–80 (19–9, 20–28, 16–23, 19–20)
Tippmix férfi kosárlabda NB I./A csoport, 1. forduló. Vezette: Győrffy P. A., Török R., Boros T.
Körmend: THAMES 20/3, Németh 7/3, Mócsán 7/3, Williams 4/3, TAYLOR 14, Csere: Mosley 14/3, Oroszi, Takács 3/3, Tóth 2, Ferencz 3/3. Vezetőedző: Ziga Mrvljak.
Szedeák: Kerpel-Fronius G. 8/6, GOVENS 7, Brown 3, Dzeletovics 5, DICKEY 24. Csere: Kerpel-Fronius B. 7, KELLER 24/24, Mayer 2. Vezetőedző: Szrecsko Szekulovics.

Szrecsko Szekulovics: – Támadásban nagyon gyengén kezdtünk, de a két csereember, Kerpel-Fronius Balázs és Keller Iván beállása új energiát adott a csapatnak. Iván teljesítménye persze extra, de igazi csapatként nyertünk meg ezt a nagyon nehéz mérkőzést. Büszke vagyok a fiúkra!

Keller Iván: – Nagyon örülök a győzelemnek, nagyon kellett már ez nekünk. Vereségszériában voltunk, így nagyon örülök, hogy sikerült ezt végre megtörnünk, sikerült jól játszanunk. A triplákat is bedobtuk, a büntetőket is sikerült értékesítenünk, ez mostanában nem ment annyira. Nagyon stabilan védekeztünk, a lepattanókat is kontrolláltuk. A meccs elején nagy hátrányt szedtünk össze, de végül ezt ledolgozva értékes győzelmet arattunk.

(Fotó: Egis Körmend)