Hónapokra kiesett a kapitányunk

Wirth Ádám súlyos sérülést szenvedett.
– Teljesen ártalmatlan szituáció volt. Hozzám sem értek. Műtét vár rám, majd onnantól számítva nagyjából nyolc hónapot vesz igénybe a teljes felépülés – mondta Wirth Ádám, aki múlt héten az egyik edzésen térd- és oldalszalag szakadást szenvedett, illetve beszakadt az egyik porca is.

– Az első egy-két nap nem volt a legkellemesebb, hirtelen sok minden rászakad ilyenkor az emberre. Összességében pozitívan látom már a történteket, biztos, hogy sok mindent megtanulok majd magamról, és azon leszek, hogy a nyolcadik hónap végére jobbként térjek vissza. Sokat beszélgettem olyanokkal, akik túlestek már hasonlón, de szerencsére nem vagyok még túl öreg – tette hozzá, majd példaképp korábbi csapatkapitányunkat, Andrija Csiricset hozta fel, aki 34 évesen szenvedett hasonló sérülést, de ebből is vissza tudott jönni.

Ádám ott volt csapatunkkal Kecskeméten is, így a helyszínen láthatta szezonbeli első idegenbeli győzelmünket.

– Tudok járni, közlekedni. Amíg nem megy le a duzzanat, ez nagyjából négy hetet jelent, addig nem lehet megműteni. Addig pihentetnem kell, és amennyire lehet, egy picit erősíteni kell az izmot. Most nem hajlik a térdem, de akkor csak akkor lehet műteni, amikor minden mozgás tökéletesen működik. Két verzió van: vagy azonnal meg kellett volna műteni, vagy ki kell várni ezt az időszakot.
Persze nem fájdalommentes ez az időszak, de szerencsére a mindennapokra nincs nagy hatással a sérülése.

– Reggel és bizonyos mozdulatoknál érzem a fájdalmat, de rosszabbra számítottam. Nem az van, hogy otthon fekszek a műtétig, egy hét elteltével a hétköznapi életemre nincs annyira nagy kihatással.