Jön az alsóház hajrája

Hét nap alatt lezárul számunkra a középszakasz, a Kaposvárt fogadjuk pénteken.

Az U20-as bajnoki döntőt követően újra a felnőtt csapatunk kerül fókuszba, hiszen az alsóházból hátralévő három fordulót hét nap leforgása alatt lejátsszuk – kezdésként pénteken 18 órától a Kaposvárt fogadjuk az újszegedi sportcsarnokban.

Különösebb tét már egyik gárda számára sem akad, hiszen az biztos, hogy mi play-outot játszunk, a Kaposvár pedig már biztosan bent maradt: mégis mindkét csapat megtalálhatja a saját motivációját: számunkra a play-outra való minél jobb felkészülést jelentheti a hátralévő három, így a Kaposvár elleni mérkőzés is, míg a KKK számára ez lesz a szezon utolsó mérkőzése, így minden bizonnyal szépen szeretnének búcsúzni a 2018-19-es szezontól.

Ami a várható összeállításokat illeti, bizonyára mindkét oldalon jelentős perceket kapnak majd a fiatalok – nálunk Révész Ádám visszatérhet a keretbe, a túloldalon viszont Marko Spica már biztosan nem lesz ott, miután a szerb center sérülései miatt bejelentette visszavonulását.

A két gárda legutóbb április 10-én találkozott egymással, akkor Somogyországban a Kaposvár tudott nyerni 86-69-re.

A pénteken 18 órakor kezdődő mérkőzésen Tőzsér Dénes Kelemen, Rácz Zsolt Róbert és Radnóti Miklós sporttársak működnek közre játékvezetőként, míg az ellenőr Faidt Mihály lesz.

(Fotó: Karnok Csaba / Délmagyarország)

Bonifert Bendegúz nyilatkozata a pénteki meccs előtt.