Kaposváron folytatjuk

Jó formába lendült ellenfelünk.

A hétközi, Körmend elleni vereséget követően ismét egy idegenbeli találkozó vár ránk, szombaton 18 órától ugyanis a Kaposvár vendégei leszünk.

Ellenfelünk zsinórban három megnyert mérkőzést követően fogad bennünket, legutóbb az Oroszlány otthonából távoztak győztesen. Ebből a sikerből már Quincy Diggs is kivette a részét, az amerikai légiós ugyanis nemrég csatlakozott a KKK-hoz, amelynek színeiben 17 ponttal mutatkozott be. Ezzel immáron öt külföldi kosaras pattogtat a somogyiak csapatában.

A párharc odavágóján, október elején első hazai meccsünket játszhattuk a Kaposvárral. Az oroszországi FIBA EuropeCup selejtezőről hazatérve ugyan húszpontos hátrányba kerültünk, ezt sikerült ledolgoznunk, de végül egy ponttal, 76–75-re kikaptunk.

A korábbi trénerünk, Nikola Lazics által vezetett Kaposvár az elmúlt hetek eredményeit követően előttünk áll a tabellán, hiszen 8 győzelemmel és ugyanennyi vereséggel áll a bajnokságban – ebből a szempontból is kulcsmeccs lehet a szombati, hiszen egy idegenbeli sikerrel utolérnénk ellenfelünket.

Ehhez azonban biztosan jobban kell játszani, mint tettük azt szerdán a Körmend ellen. Hiába volt jó a kezdés, a meccs végéig nem tudtuk tartani ezt a ritmust, így vereséget szenvedtünk.

Tavaly októberben, egy pontszegény meccsen sikerült nyernünk a Kaposvár Arénában, ebben az idényben pedig három csapat, az Oroszlány, a Paks és a Sopron tudta ezt eddig megtenni.

A szombaton 18 órakor kezdődő mérkőzést Kapitány Gellért, Goda László és Balog György Attila vezetik majd, míg ellenőre dr. Páli Kálmán sporttárs lesz.

(Fotó: Szabó Luca, szeged.hu)