Kecskeméten folytatjuk

Péntek este idegenben lépünk pályára.
Nem úgy alakult a második hazai mérkőzésünk sem, ahogy azt terveztük. Az Oroszlány ellen vereséget szenvedtünk,így eddigi mindkét hazai találkozónkat elveszítettük.

Viszont itt a javítási lehetőség, pénteken este ugyanis a Kecskemét vendégei leszünk. Ellenfelünk eddig jól szerepel, hiszen hat bajnokijából négyet is megnyert: legutóbb például az Alba Fehérvár otthonában tudott nyerni, 93–91-re. A hét közben ugyanakkor edzőváltás történt a KTE-nél, mivel az eddigi trénert, Váraid Kornélt az U19-es férfi válogatott szövetségi edzőjének nevezték ki. Helyét a Kecskeméten már korábban dolgozott Forray Gábor vette át, aki így ellenünk debütálhat régi-új csapata kispadján.

Az utolsó két idegenbeli mérkőzésünket meg tudtuk nyerni Kecskeméten, ám ahhoz, hogy ez a sorozat tovább íródjon, mindenképpen jobb játékra lesz szükségünk, mint amit az Oroszlány ellen mutattunk.

A pénteken 18 órakor kezdődő mérkőzést Győrffy Pál Attila, Frányó Péter és Lengyel Ádám vezetik, ellenőrként pedig Bodrogváry Iván működik közre.