Kedden pótolunk

A héten két hazai meccset játszunk, előbb az Oroszlány jön Szegedre.

Jól jött a rövid pihenő számunkra, hiszen a múlt hét szerdán, Kaposváron megnyert találkozót követően közel egy héten át nem játszottunk mérkőzést – kedden 18 órától azonban a második fordulóból elhalasztott, Oroszlány elleni hazai mérkőzést pótoljuk. Újra besűrűsödik a program, hiszen a héten kétszer is itthon játszunk, szombaton majd a DEAC-ot fogadjuk.

De előbb az Oroszlány érkezik az újszegedi sportcsarnokba: ellenfelünk eddig két meccset játszott a bajnokságban, a Sopront hosszabbítást követően győzték le (78–70), majd legutóbb, szombaton a Paks vendégeként szenvedtek vereséget. (90–84).

Az OSE Lion-szal eredetileg október 7-én játszottunk volna, ám akkor ellenfelünk koronavírus pozitív játékosa miatt elmaradt a mérkőzés – ezt pótoljuk kedden.

– Jó ritmusban vagyunk és az elmúlt mérkőzéseken mutatott játékot most is szeretnénk megtartani. Tudjuk, hogy nagyon nehéz meccs lesz, hiszen az Oroszlány öt légióssal érkezik, de hazai pályán mindenképpen nyernünk kell. Ha azt az agresszív védekezést produkáljuk, mint a kaposvári sikerünk alkalmával a második félidőben, ha ugyanolyan gyors lesz a támadójátékunk és mi diktáljuk majd a tempót, mint a somogyiak ellen a nagyszünet után, ezúttal is jó eséllyel pályázunk a győzelemre – nyilatkozta Kerpel-Fronius Gáspár, csapatunk hátvédje.

Szurkolóink jegyeiket az újszegedi sportcsarnok Temesvári körút felőli, oldalsó bejáratánál vásárolhatják meg, a főbejáratot csak a játékosok és a stábtagok használhatják. A beléptetésnél kötelező testhőmérséklet-mérést végeznek, 37,5 foknál magasabb testhővel pedig nem lehet bejönni a mérkőzésre. A meccs során mindenki számára kötelező a maszk viselése, illetve kérjük, használják a kihelyezett kézfertőtlenítőket!

A kedden 18 órakor kezdődő mérkőzést Ádám József, Söjtöry Tamás és Balogh Gyula sporttársak vezetik, míg ellenőrként Balogh László György működik közre.