Kikaptunk a TF Budapesttől

Vereséget szenvedtünk az újonc otthonában. Andjelko Mandics felajánlotta lemondását, de klubunk vezetősége nem fogadta el azt.

A sérült Wirth Ádám nélkül lépett pályára a találkozót nyeretlenül váró Serco-TF Budapest otthonában csapatunk az NB I/A csoport 11. fordulójában.

Nehezen lendültek játékba a csapatok, a TF szerezte meg a vezetést, Tyrell Green triplája után 8-9-nél először volt nálunk az előny. Nem jöttek a dobásaink, viszont a második negyed elején összeállt a védekezésünk – támadásban viszont továbbra sem találtuk a ritmust, 19-18-nál percekre befagyott az eredményjelző, ezt végül Vágvölgyi Ákos büntetője törte meg, de nem tudtunk újból vezetni. Az első félidőt 8-0-s periódussal zárta a TF, így a fővárosi csapat vezetett a nagyszünetben.

A folytatásban hiába feleztük meg a különbséget, a TF gyors kosarakkal újra tíz pont körüli előnyre tett szert, sőt, McLane büntetői után már 13 ponttal is vezetett a budapesti együttes. Boltics betöréseivel és bontásaival vissza tudtunk jönni a meccsbe, az utolsó öt percre azonban a kipontozódott Sulovicsot és Vágvölgyit is elveszítettük. 50-41 után egy 1-9-es periódus jött, így izgalmas lett a meccs vége, de a triplák továbbra sem jöttek, miközben Bergstedt higgadtan büntetőzött, így bő egy perccel a vége előtt 54-51-re vezetett a TF. Ponjaviccs és Green is bedobott ekkor egy triplát – a kanadai játékos ráadásul faulttal együtt tette ezt, viszont kimaradt a büntetője, így elmaradt az egyenlítés. 58-57-nél azonban kimaradt a közeli dobásunk, így nem sikerült átvenni a vezetést – majd McLane bedobta a büntetőit, így eldöntötte a meccset.

Ezzel a TF Budapest először nyert az A csoportban, mi pedig zsinórban a hatodik meccset veszítettük el. A meccset követően Andjelko Mandics vezetőedző felajánlotta a lemondását, azonban klubunk vezetősége nem fogadta el azt. Legközelebb december 27-én a Sopront fogadjuk az újszegedi sportcsarnokban.

Serco-TF Budapest – Naturtex-SZTE-Szedeák 60-57 (14-11, 13-8, 19-16, 14-22)
Férfi kosárlabda NB I/A csoport, 11. forduló. Budapest, Ludovika Aréna, 300 néző. Vezette: Földházi, Mészáros, Nagy V.
TF Budapest: Krnjajski, Buzás, CLARK 23/3, McLane 14, BERGSTEDT19. Csere: Szobi 4, Filipovic, Kozma, Beák. Vezetőedző: Merim Mehmedovics.
Szedeák: Boltics 13, Ponjavics 15/6, Green 12/6, Juhos 4, Sulovics 6. Csere: Vágvölgyi 7, Révész, Krerpel-Fronius. Vezetőedző: Andjelko Mandics.
Kipontozódott: Vágvölgyi (35.), Sulovics (35.), Boltics (40.)

Kiss Zsolt: – Gratulálok a TF-nek, ellenfelünk az egész meccsen vezetett. Talán a sors igazságtalansága lett volna, ha mi nyerünk. Nincs mit szépíteni, gödörben vagyunk, de együtt kell ebből kimásznunk. Bizakodom abban, hogy elindulunk felfelé, még ha ez most a játékunk alapján nem tűnik közeli időpontnak.

Vágvölgyi Ákos: – Gratulálok a TF-nek, megérdemelten nyertek! Sajnálom, hogy pont ellenünk tudtak nyerni, valamit nagyon át kell gondolnunk, mert nem megy úgy a játék, ahogy azt szeretnénk.