Megbíznak egymásban

Irányítónk kiválóan teljesített az Alba Fehérvár elleni győzelem alkalmával, Desivel összegeztük a szombati sikert.

Kiváló második félidőt produkálva, kilencpontos győzelmet arattunk az Alba Fehérvár elleni bajnokin, megszerezve ezzel szezonbeli negyedik sikerünket.

– A csapatjátékban teljesítettünk kiválóan. Az első félidőben picit lassan, álmosan játszottunk. A szünetben azt beszéltük, a védekezésünkön kell javítanunk, ez tökéletesen sikerült, mert remekül védekeztünk, ebből indulva pedig sok gyors támadást tudtunk vezetni, könnyű pontokat szerezve ezekből – mondta az Alba Fehérvár elleni győzelmet követően Desi Washington.

Amerikai irányítónk a Körmend elleni meccs után, ahol 43-as VAL-értékig jutott, ezúttal is remekelt, hiszen közel járt a tripla-duplához. Desi 23 ponttal, 9 lepattanóval és 12 gólpasszal, 41-es VAL-lal zárta az Alba elleni meccset.

– Ezek a számok a csapattársaim érdemei is. Megbíztak bennem, ahogy én is bízok bennük, odaadják nekem a labdát, amikor azt a helyzet megindokolja. A kosárlabda egy csapatjáték, nem csak rólam szól, és nagyszerű csapattársaim vannak!

Csapatunkra a folytatásban is fontos meccsek várnak, hiszen a következő fordulóban a szintén négy győzelemmel álló Budapesti Honvéd vendégeként lépünk pályára.

–Biztosan erőt tudunk meríteni ebből a győzelemből! Egész héten arról beszéltünk, hogy az Alba elleni meccs lehet a kulcs számunkra, mert ha ezt megnyerjük, akkor nagyot léphetünk előre. Meccsről-meccsre gondolkozunk, legközelebb is ugyanilyen mentalitással kell játszanunk ahhoz, hogy további győzelmeket szerezzünk! – zárta játékmesterünk.

(Fotó: Faragó Imre)