Megnyertük a pécsi tornát

A PVSK-Matro kupa döntőjében az Eszék volt az ellenfelünk, és szinte a teljes találkozó igen kiegyenlített, küzdelmes játékot hozott.

Bár a tizenharmadik percben tízpontos hátrányban voltunk (17–27), a nagyszünetben már egy ponttal vezettünk horvát ellenfelükkel szemben.

Innentől komolyabb különség a végjátékig nem alakult ki, bár többnyire nálunk volt az előny.
Az utolsó negyedben Perkovic tripláival ugyan visszavette a vezetést az Eszék, de Person gyorsan válaszolt, így csak pillanatokig voltunk hátrányban. Hat perccel a vége előtt Bognár megkapta az ötödik hibáját, így a végjátékban nem lehetett pályán. Perkovic harmadik trojkájával újra egál lett, 66–66. Szűk négy perc volt hátra, amikor Kerpel-Fronius dobhatott be egy ziccert, amivel egy ponttal, 68–67-re vezettünk, majd az eszéki időkérés után Wesley Person két távolijával léptünk meg hét ponttal, 74–67. Hat emberrel jöttek vissza az eszékiek, így a technikaiért járó büntetőt Person értékesítette, majd amerikai légióunk faulttal együtt süllyesztett el egy újabb hármast – 11 zsinórban szerzett pontjával újra tíz fölé tornáztuk a különbséget. Az Eszék persze nem adta fel, másfél perccel a vége előtt öt pontra jöttek fel, amikor időt kértünk. Innen már nem engedtük ki a kezünbkől a meccset, így megnyertük a PVSK-Matro kupát.

A felkészülésünk szerdán folytatódik, amikor is a DEAC vendégeként játszunk, majd pénteken a Temesvár ellen már az újszegedi sportcsarnokban lépünk pályára.

Naturtex-SZTE-Szedeák–Eszék 81–76 (17–20, 22–18, 20–16, 22–22)
PVSK-Matro kupa, döntő. Pécs, Szamosi Nándor sportcsarnok. Vezette: Farkas G., Radnóti, Farkas P.
Naturtex-SZTE-Szedeák: Balogh 4, Person 22/12, Starovlah 12/3, Bognár 12, Mayer 2. Csere: Kerpel-Fronius 13/3, Filipovics 9, Kovács Á. 7, Polányi. Vezetőedző: Simándi Árpád.

Simándi Árpád: – Nagyon jól szolgálta a felkészülésünket a meccs, jó energiákkal játszottunk. Mindenkinek tudtam kellő játéklehetőséget adni, és minden játékos hozzátett a sikerhez, gratulálok a srácoknak!