Megszakadt a sorozatunk

Hosszabbítás után kaptunk ki Oroszlányban.

Hat nap alatt a harmadik idegenbeli mérkőzés várt csapatunkra: kedden este az Oroszlány vendégei voltunk, a hazaiaknál visszatért Remy Abell.

Fáradtabban mozogtunk, védekezésben nem sikerült úgy játszani, ahogy tettük azt Székesfehérváron, így jóval kevesebb könnyű kosarat is tudtunk szerezni. Nem mentek a dobások sem, csak Zach Brown játszott ponterősen, az Oroszlány így tíz pont fölé tudta tornázni az előnyét – a nagyszünetben a frissebben és pontosabban játszó hazaiak 13 ponttal vezettek.

A szünet után sem változott igazán a játék képe, az OSE már 19 ponttal is vezetett: támadásban ugyan sikerült javulnunk, de ez is csak arra volt elég, hogy ne lépjen meg húsz pontnál többel a hazai gárda. Tizennéggyel vezetett az OSE az utolsó tíz perc előtt.

Az utolsó negyedben azonban robbantottunk: 78–64 után következett egy 10–0-ás futás, amivel rögtön nyílttá tettük a meccset, időt is kért Sebastjan Krasovec. Mi több, Zach Brow büntetőivel utol is értük a hazaiakat, majd Dickey ziccerével már nálunk volt a vezetést, 80–82. Nem tudtuk kivédekezni a következő támadást, de ez is belefért volna: csakhogy Kerpel-Fronius Balázs dobása nem esett be az utolsó pillanatokban, 82–82, jöhetett a hosszabbítás. Méghozzá a születésnapját ezen a napon ünneplő Govens Darrin nélkül, aki ekkorra már kipontozódott.

Négy gyors ponttal kezdtük a ráadást, és úgy tűnt, ez döntő lehet – csakhogy James Dickey is megkapta ötödik faultját, elsőszámú centerünket is elveszítettük a hosszabbításban. Illés hármasára még válaszolni tudtunk, 93–93-nál azonban jött a meccsre visszatérő Abell, akinek öt pontjára már nem volt elegendő válaszunk, így végül 98–95-re nyert az Oroszlány.

Ezzel megszakadt a hét meccs óta tartó győzelmi sorozatunk, elszenvedtük ötödik vereségünket a bajnokságban. Folytatás vasárnap 19 órától a Falco KC Szombathely ellen, ezúttal már hazai pályán.

Oroszlány–Naturtex-SZTE-Szedeák 98–95 (27–25, 22–11, 24–23, 9–23, 16–13)
Férfi kosárlabda NB I./A csoport, 15. forduló. Oroszlány, Krajnyik „Akác” András Sportcsarnok, zárt kapuk mögött. Vezette:Tözsér D., Ádám J., Mészáros B.
Oroszlány: Anderson 16/3, Kucsora 6/6, ABELL 25/3, Morgan 11, HAYES 16. Csere: Bailey 16/3, Illés 3/3, Bíró 5/3, Anda. Vezetőedző: Sebastjan Krasovec.
Naturtex-SZTE-Szedeák: Kerpel-Fronius G. 10/3, Govens 13, BROWN 37/15 Dzseletovics 4, DICKEY 17. Csere: Keller 9/6, Kerpel-Fronius B. 5/3, Olasz, Mayer, Polányi. Vezetőedző: Szrecsko Szekulovics.
Kipontozódott: Bíró (38.), ill. Govens (39.), Dickey (43.).

Szrecsko Szekulovics: – Gratulálok az Oroszlánynak! Egymás után a harmadik meccsünket játszottuk idegenben, így látszott a fáradtság a játékosokon. Ennek ellenére sikerült visszajönnünk a meccsbe, de a hosszabbításban Govens és Dickey is kipontozódott. Ellenfelünk nagyon fizikálisan játszott, sok sikert kívánok nekik a folytatásban!

(Fotó: OSE Lions)