Megszerezhetjük a bronzérmet

Szerdán 18.15-től jön a második felvonás a bronzcsatában.

Véget érhet az idény számunkra, ha meg tudjuk nyerni a szerdai mérkőzést. A harmadik helyért vívott csatában ugyanis 1–0-ra vezetünk a liga másik egyetemi csapata, a DEAC ellen, így amennyiben szerdán idegenben is győzünk a hajdúságiak ellen, akkor megszerezzük a bronzérmet.

Ez persze közel sem lesz könnyű feladat, hiszen a DEAC mindenképpen javítani szeretne, ellenfelünk az Alba elleni negyeddöntőben például 0-2-ről fordította, majd nyerte meg a párharcot 3-2-re. Érdekesség, hogy a szombati meccset követően az edzőváltás mellett döntöttek a debreceniek, így szerdán már nem Kovács Adrián irányítja majd a DEAC-ot. Egy ismerős ül majd ellenfelünk kispadján, hiszen a karmesteri pálca így ahhoz az Andjelko Mandicshoz került, aki korábban csapatunkat is irányította.

Szombaton mindenben felülmúltuk ellenfelünket, és nagyon magabiztos győzelmet arattunk: mint arra másodedzőnk, Simándi Árpád is kitért, közel sem ilyen könnyű feladat ugyanezt a játékot hozni idegenben is, de arra törekszünk a szerdán 18.15-től kezdődő mérkőzésen, hogy megszerezzük a második győzelmünket, és ezzel lezárjuk a párharcot.

Amennyiben ez nem sikerülne, akkor a mindent eldöntő meccset szombaton 14.45-től az újszegedi sportcsarnokban játsszák a csapatok.

(Fotó: Faragó Imre)