Megvan a negyedik győzelmünk

Legyőztük az Oroszlányt, de Dzeletovics térdsérülést szenvedett a végén.

A második fordulóból elhalasztott, Oroszlány elleni hazai mérkőzést pótoltuk kedden este az újszegedi sportcsarnokban.

Anda Dávid kosarával kezdődött a meccs, amire Kerpel-Fronius Gáspár büntetőből válaszolt. Govens egy tempót, majd egy triplát is bedobott, 6-4-nél először vezettünk a meccsen a második percben, viszont Anderson visszadobta, 6-7. Dzeletovics is megdobta a maga hármasát, majd egy labdaszerzés után ziccert is dobhatott, Dickey első kosara után pedig 13-7-nél időt kért az Oroszlány. Ezt azonban öt pontunk követte, így már több mint tíz ponttal vezettünk, 18-7. 23-9-nél 14 pont is volt közte, az első tíz mezőnybeli kísérletünk egyaránt a gyűrűben landolt, ezt a periódust Zach Brown zsákolása zárta le. A negyed utolsó két percére azonban tízen belülre jött az Oroszlány, 25-17-nél kértünk időt. A negyed vége azonban ismét a miénk volt, a 30 dobott pontot is átléptük.

Öt ponttal, többek között egy Kerpel-Fronius Balázs hármassal kezdődött a második negyed, a negyedik triplánk után már 16 ponttal, 36-20-ra vezettünk: sőt, ismét 31-esünk volt eredményes, közelítettünk a húszpontos előnyhöz. Négy magyar játékossal és Gonves Darrinnel voltunk a pályán percekig, majd Dzeletovics jött vissza, és ugyanígy egy külföldi volt a pályán. Abell hármasával ugyan 9 pontra feljött az OSE, de szerb légiósunk kettő plusz egyes akciójával újra tíz fölé tornázta az előnyünket, 44-32. Djordjéval nem bírtak a vendégek, újabb gól plusz jót szerzett, de másfél perccel a vége előtt 49-42-re visszajött az Oroszlány, elsősorban Abell remek játékának köszönhetően, ekkor időt kért Szekulovics mester. Brown sikertelen zsákolási kísérleténél reklamált Sebastjan Krasovec, jött a technikai fault, így Brown három büntetőjével átléptük az 50 pontot, 52-42. Támadásban picit megálltunk a félidő hajrájában.

A harmadik negyedet jobban kezdte az Oroszlány, amely támadásban ekkor pontosabban játszott: Anderson ziccere után pedig már csak kétpontos volt az előnyünk, 60-58. Dickey ekkor térhetett vissza a pályára, centerünket ugyanis egy zsákolási kísérlet után le kellett cserélni, mert rosszul fogott talajt. Govens jól büntetőzött, de Kucsora hármasa után már csak egy pont volt a különbség, 62-61. Ekkor Brown lépett elő vezérré, kosaraival sikerült tartani előnyünket, amely öt pont volt a záró tíz perc előtt.

Az utolsó negyedben jött két gyors Govens-tripla, majd az időkérés után beszórt még egyet kintről, 79-67. Újra tíz fölé nőtt ezzel az előnyünk, miközben lepattanózásban is felülmúltuk ekkor az OSE-t, a negyed felénél, 12 ponttal, 85-73-ra vezettünk, mikor jött a vendégek időkérése.

Kemény, fizikális meccs volt, az Oroszlány ekkor sem adta fel, azonban ekkor már igazán szorossá nem tudták tenni a mérkőzést: végül 91–84-re nyertünk, és megvan szezonbeli negyedik győzelmünk, azonban a lefújás előtti pillanatokban Djordje Dzeletovics térdsérülést szenvedett.

Naturtex-SZTE-Szedeák–Oroszlány 91-84 (31-20, 21-24, 18-21, 21-19)
Tippmix férfi kosárlabda NB I/A csoport, 2. forduló. Szeged, újszegedi sportcsarnok, 800 néző. Vezette: Ádám J., Söjtöry T., Balogh Gy.
Naturtex-SZTE-Szedeák: Kerpel-Fronius G. 1, GOVENS 19/15, BROWN 23, DZELETOVICS 23/3, DICKEY 11. Csere: Keller 2, Olasz 2, Mayer, Kerpel-Fronius B. 10/6. Vezetőedző: Szrecsko Szekulovics.
Oroszlány: ANDERSON 19/3, Bíró 4, ABELL 20/3, Bailey 8, Anda 2, Csere: Hayes 12, Kucsora 9/3, Garamvölgyi 6, Morgan 4, Illés. Vezetőedző: Sebastjan Krasovec.

Szrecsko Szekulovics: – Gratulálok a srácoknak a győzelemhez! Minden mérkőzésen tanulnunk kell valamit, senki se higyje azt, hogy könnyű győzelmek vannak ebben a bajnokságban. A harmadik negyedben elvesztettük a ritmust, ebben lehet én is hibáztam, mert korán küldtem be a fiatalokat. Örülök, hogy jól kezdtük az idényt, biztos vagyok benne, hogy a Szeged ellen mindenki motiváltan játszik majd a folytatásban. Köszönjük szurkolóink biztatását!

Govens Darrin: – Egy nagyon nehéz, fizikális meccset játszottunk, azonban úgy érzem, végig irányítottuk a meccset. Tipikus kosárlabda-meccs volt, amely a játék minden szépségét megmutatta, hol az egyik, hol a másik csapat tudott jó szériát produkálni. Úgy érzem, a csapatjátékunknak köszönhetően tudtunk nyerni. Örülök, hogy végre bementek a tripláim, mostanában sajnos küzdöttem ezzel, de ez az én szerepem a csapaton belül, ezt is várja el tőlem Szrecsko, hogy az ilyen helyzeteket vállaljam el.

Sebastjan Krasovec: – Gratulálok a Szegednek! Az elején elengedtük az ellenfelünket, onnan pedig bár próbáltunk, de nem tudtunk visszajönni. A Szedeákbna játszik a liga egyik legjobb játékosa, Govens, aki sokadik virágzását éli. Ahogy Pakson, úgy most is túl sok támadólepattanót engedtünk az ellenfelünknek, aki 26 büntetőt is dobhatott, mi csak 13-at, egyértelműen keményebbnek kell lennünk a folytatásban. Új csapattal dolgozom, egyelőre keressük mindenkinek a megfelelő helyét, ki hol tudna a legtöbbet segíteni a csapatnak. A lényeg viszont ebben a helyzetben, hogy van kosárlabda és meccseket játszhatunk, de javulnunk kell a folytatásban.

C.J. Anderson: – Egy nagyon kemény csapat ellen játszottunk egy fizikális mérkőzést. Sajnos több olyan hibát is elkövettünk, amit a Szeged kihasznált, mi pedig támadásban hoztunk rossz döntéseket. Gratulálok a Szegednek!