Megvan az első hazai siker

Nagy csatában győztük le a DEAC-ot.

Jól kezdtük a számunkra nagyon fontos, DEAC elleni találkozót: 20-7-re is vezettünk, azonban a hajdúságiak egy 10-0-s futással zárták a negyedet, így szoros lett a folytatás. Sőt, a Debrecen át is vette a vezetést, ebben az időszakban ismét sok eladott labdánk volt, de a nagyszünetre csupán három ponttal vezetett a DEAC.

A folytatásban is kemény csata folyt a pályán, nagyon nehezen találtuk a ritmust támadásban, Manigat hármasa után pedig újra öt volt a DEAC előnye. Dugat is extrát játszott, vezetésével tartotta magát a vendég együttes, amely három negyed után is öt ponttal, 61-56-ra vezetett. A lehető legjobban kezdte azonban az utolsó játékrészt a minden erejét beleadó csapatunk, Sulovics majd Green kettesével máris szoros volt a meccs, egy perc sem telt el, és már időt kért Berényi Sándor. Sulovics szorított helyzetből, dudaszós kosarat szerzett, ezzel hosszú idő után vezettünk (62-61), majd Dugat triplája után újból nehéz helyzetbe kerültünk. Ekkor azonban megérkezett Tyrell Green: kanadai légiósunk tripláival újra sikerült fordítani, sőt, negyedik hármasa után 77-72-re vezettünk. Marko Boltics begyűjtötte ötödik faultját, így az utolsó percet irányítónk nélkül kellett lejátszani: az idegek csatáját, azaz a büntetőzést pedig jobban bírtuk, Davis keze sem remegett meg, majd egy eladott labda után Wirth Ádám zsákolása zárta le a meccset – izgalmas és roppant küzdelmes meccsen sikerült legyőznünk a Debrecent, így megvan az első hazai sikerünk.

Naturtex-SZTE-Szedeák – DEAC 88-82 (20-17, 16-22, 20-22, 32-21)
Szeged, újszegedi sportcsarnok, 1000 néző. Vezette: Ádám József, Török Róbert, Kovács Nimród (Bogárdi János).
Szedeák: BOLTICS 12, Wirth 7/3, Davis 16, Juhos 9/3, SULOVICS 16. Csere: GREEN 19/12, Kerpel-Fronius 3, Révész 6. Vezetőedző: Andjelko Mandics.
DEAC: DUGAT 18/9, Ramstedt 8, Boriszov 14/3, Manigat 18/9, Amigo 11. Csere: Bognár, POLYÁK 12, Velkey, Kósa. Vezetőedző: Berényi Sándor.
Kipontozódott: Boltics (40.)

Andjelko Mandics: – Az első félidőben tizenegy eladott labdánk volt, amiből könnyű kosarakat dobott az ellenfél. A második félidőben jobban ügyeltünk a labdára, sokat nyomott a latban, hogy Green pontosan célzott. Kiemelném, hogy a srácok megértették, milyen nehéz helyzetbe kerülhetnénk, ha ma nem nyerünk, ennek megfelelő küzdéssel és akarattal játszottunk ma.

Berényi Sándor: – Gratulálok a Szegednek! A bajnokságban most játszottunk a legjobban, de ez nem volt elég a győzelemhez.