Nagy győzelem a ZTE ellen

Három légióssal, zárt kapuk mögött győztük le a Zalaegerszeget.

Durand Scott nélkül, csupán három légióssal fogadtuk a Zalaegerszeg csapatát, miután nemrég érkezett amerikai játékosunk Achillesével akadtak problémái – a kormány által kihirdetett vészhelyzet miatt pedig ezúttal zárt kapuk mögött, nézők nélkül játszottunk a ZTE-vel.

Agafonov kosaraival indult a meccs, sokáig csak az ukrán center volt eredményes a vendégektől: 7-8-at követően viszont két tripla következett a ZTE-től, így 14-7-re vezettek a negyed felénél. Az első tíz percet is zalai kosár zárta.

A második negyed elején sikerült felzárkóznunk, de nem jött a fordítás – ellenben sajnos egy újabb eladott labda után Bibbins kosarával ismét öt pont lett a ZTE előnye, 22-27.  Kerpel-Fronius Balázs megkapta a harmadik személyi hibáját is még a negyed fele előtt, viszont a büntetőknek köszönhetően sikerült visszajönnünk hamar egy pontra – sőt, Brian Asbury kettő plusz egyes akciójával először vezettünk a meccsen, 31-29. A félidőben viszont a ZTE vezetett négy ponttal.

Morris Curry szerezte az első hármast csapatunkból: az első félidőben ugyanis nem tudtunk betalálni távolról, de irányítónk triplája is arra volt elég, hogy hét pontra zárkózzunk, 44-51. A negyed hajrájában nehéz helyzetbe kerültünk, a lendületesebb játékot bemutató ZTE ekkor 13 ponttal, 60-47-re vezetett. A játékrészt azonban Krapic és Curry újabb hármasa zárta, és máris tízen belülre zárkóztunk, sőt, Curry és Krapic újra betalált kintről – így csak négy pont lett a hátrányunk az utolsó felvonás előtt, 60-64.

Vágvölgyi Ákos triplája nyitotta az utolsó tíz percet, elkaptuk a fonalat, majd Johnson egy triplával hűtötte le picit a kedélyeket, 65-68. Ezt viszont hat pont követte a részünkről, Morris Curry remekül szolgálta ki a társakat, Brian Asbury élt is a lehetőséggel. Másfél perc volt már csak vissza, amikor Krapic dobott egy újabb trojkát: 80-74-nél már-már a kezünkben érezhettük a meccset. Csakhogy jött Williams, majd egy támadóhiba Asburynél, amit Agafonov kosara követett: rögtön 80-79, egészen más lett a helyzet.

Curry beszórt egy távolit, és az idő is egyre szorította a ZTE-t: Johnson, majd Kerpel-Fronius Gáspár is elrontotta a büntetőket, de Williamstől nem jött a tripla. Curry büntetőzhetett az utolsó másodpercekben, és mivel bedobta mindkettőt, lezárta a meccset: 13 pontos hátrányból fordítva, három légióssal tudtunk győzni a ZTE ellen egy zártkapus meccsen.

Naturtex-SZTE-Szedeák – Zalakerámia ZTE KK 85-79 (15-19, 23-21, 22-24, 25-15)
Férfi kosárlabda NBI/A csoport, 21. forduló. Szeged, Újszegedi Sportcsarnok, zárt kapuk mögött
Vezette: Cziffra Cs., dr. Mészáros B., Lengyel Á. (Farkas J.)
Naturtex-SZTE-Szedeák: CURRY 26/12, Kerpel-Fronius G. 10, Kerpel-Fronius B. 4, KRAPIC 21/6, ASBURY 19. Csere: Vágvölgyi 5/3, Mayer, Olasz. Vezetőedző: Szrecsko Szekulovics.
ZTE: Bibbins 9, Williams 12/12, JOHNSON 24/12, SZABÓ 13/6, AGAFONOV 15. Csere: Simon, Djurics 4, Gulyás 2, Doktor. Vezetőedző: Ante Nazor.
Kipontozódott: Bibbins (39.).

Szrecsko Szekulovics: – Gratulálok a csapatomnak, nagyon büszke vagyok rájuk! Óriási karaktert mutattak, igazi csapatmunka volt, ezt különösen szeretem. Nagyon szűk rotációval játszottunk, a kulcs talán a zónavédekezésünk lehetett. Az első félidőben gyengén dobtunk kintről, hiszen nem volt triplánk. Messze vagyunk még a céljainktól, de a mai mérkőzés óriási lépést jelent, nem csak az eredmények miatt, hanem mentális téren is. Sajnálom, hogy nem tudtunk a szegediekkel közösen ünnepelni!

Morris Curry: – Különös meccs volt, mert sok energiát kapunk a szurkolóinktól, ez viszont ma hiányzott. Mindenki tudja, milyen fontos nekünk minden meccs, és milyen helyzetben vagyunk, ezt átérezték a fiatalok is, akik remek teljesítményt nyújtottak. Tapasztalt játékosaink is vannak, akik tudták, hogy lehet egy ilyen meccset megnyerni, ez szerencsére sikerült is.

Ante Nazor: – Gratulálok a Szegednek! Furcsa volt, mert üres csarnokban játszottunk. Próbáltuk kontrollálni a meccset, de ez nem mindig sikerült, sok lepattanót engedtünk ellenfelünknek, és a zónavédekezés sem működött. A hajrában védekezésünk szétesett, ellenfelünk pedig megragadta a lehetőséget, és sikerült nyernie, amihez még egyszer gratulálok!

Andriy Agafonov: – Úgy gondolom, jobb csapat vagyunk, de ezt nem sikerült bizonyítanunk a meccsen. Ki kell elemeznünk a hibáinkat, és javulnunk kell a továbbiakban.

(Fotó: Kuklis István)