Nem tudtuk megállítani a bajnokot

A Falco a nyolcadikat is megnyerte otthon.

Stefan Balmazovics térdsérülése miatt nem tudott a csapattal tartani a szombati, Falco KC Szombathely elleni idegenbeli mérkőzésre, így nem játszott korábbi csapata ellen – ott volt viszont csapatunkban a pályán Morris Curry. A hazaiaknál csak három légiós játszott, DeVaughn Washington és Juvonte Reddic sem volt a keretben.

Az első negyedben előbb 7-2-re, majd 9-4-re is vezettünk: innen viszont egy 8-0-ás futással fordított a Falco. A második negyed elején már közelített a tízpontoshoz a hazai előny, 30-22-nél kért időt Szrecsko Szekulovics. A szünet előtt azonban sikerült visszazárkóznunk, többek között Milos Miliszavjlevics hármasainak köszönhetően, irányítónk ekkor négyszer is beköszönt távolról, viszont a félidő hajrája a hazaiaknak sikerült jobban, 37-35-ről egyenlítés helyett nagyobb hátrányba kerültünk.

Tizenhárom hazai pont született a harmadik negyed elején úgy, hogy arra válaszolni tudtunk volna, a kosárcsendüket Morris Curry törte meg. Újra sikerült tíz ponton belülre felzárkóznunk, de ennél közelebb nem engedett bennünket a Falco, és 14 pontra növelte előnyét az utolsó negyed előtt.

Az utolsó tíz percben már nem maradt kérdés, főleg a fiatalok kaptak szerepet mindkét oldalon, a Falco magabiztosan győzött – volt néhány felvillanásunk, de nem tudtuk megszorítani a címvédőt. Folytatás pénteken a Kecskemét vendégeként.

Falco KC Szombathely-Naturtex-SZTE-Szedeák 99-66 (24-18, 21-20, 26-19, 28-9)
Férfi kosárlabda NB I/A csoport, 15. forduló. Szombathely, 2720 néző. Vezette: Győrffy, Söjtöry, Hervay (Gorka)
Falco: VÁRADI 14/6, R. Curry 8/6, Bíró 9/3, Filipovity 16/6, LAKE 17. Csere: Perl 13/3, Benke 8/3, Hooker 2, Krivacsevics 10/3, Verasztó, Körmendi 2. Vezetőedző: Gasper Okorn.
Naturtex-SZTE-Szedeák: Miliszavljevics 12/12, Wirth, M. Curry 13/6, Krapic 13/6, ASBURY 20. Csere: Vágvölgyi 2, Olasz 4, Kerpel-Fronius B. 2, Balogh, Mayer, Polányi. Vezetőedző: Szrecsko Szekulovics.

(Fotó: Kuklis István)