Új karriercsúcsot állított fel a Kaposvár elleni meccsen Noah Locke. Amerikai légiósunkkal gyerekkoráról, Szegedről és a közelgő ünnepekről is beszélgettünk.

– 38 pontot dobtál a Kaposvárnak szombaton, ez a karriercsúcsod?
– Igen, ez a valaha legtöbb dobott pontom egy meccsen, 32 volt az előző rekordom. Szerettem volna, ha eljutok negyvenig szombaton, de persze így sem rossz.

– 25 pontos átlagod van, ami a legmagasabb a bajnokságban. Rookieként mennyire nehéz szituáció számodra, hogy tőled várják a pontokat?
– Nem mondanám nehéznek a helyzetet. Egész életemben a csapataim legjobb pontszerzői közé tartoztam, tőlem várták a pontokat, ez nem egy új szituáció számomra. Hálás vagyok a lehetőségért, hogy itt is ezt a szerepet várják tőlem, és szeretném is megmutatni, hogy többféle módon is tudok kosarakat szerezni. Úgy érzem, jól is megy a játék idén, és képes vagyok arra, amit várnak tőlem.

– Mi jár a fejedben, ha kimarad egy-egy dobás? Mert kívülről úgy tűnik, gond nélkül beleállsz a következő dobásba is.
– Mindig csak arra gondolok, csinálnom kell tovább a dolgomat, ha jön egy következő lehetőség, egy újabb dobóhelyzet, el kell vállalnom. Shooterként el kell engedned, hogy mi történt korábban, ha nem ment be az előző kísérlet, nem szabad arra gondolnod, mi lesz, ha a következő sem megy be. Egész életemben ez volt a legnagyobb harcom. Fiatalként is tudtam, hogy jó kezem van, jól tudok dobni, mégis ha kihagytam egyet, mérges voltam magamra, mert tudom, hogy képes vagyok bedobni, pontokat szerezni. Ott maradtam az edzések és a meccsek után még számtalanszor dobni, és próbáltam kijavítani az apróságokat. Lehet, hogy nem jól állt a lábam, vagy kicsúszott a labda a kezemből, ezek az apróságok könnyedén megváltozathatják a dobásaimat. Szóval, ha kimarad egy-egy dobásom, csak a következőre koncentrálok, mert tudom, hogy képes vagyok arra, hogy bedobjam.

– A szüleid is kosaraztak, a bátyád pedig profi játékosként több európai csapatban is megfordult. Egyértelmű volt, hogy te is kosaras leszel?
– Igen, eléggé egyértelmű volt. A szüleim mondhatni egész életükben kosaraztak, apukám edzője is volt a bátyámnak. Amikor gyerek voltam, szinte mindig az edzéseken találtam magam. A családi élet tényleg a kosárlabda körül mozog, ebben nőttem fel, de imádom is a játékot. Rengeteg időt töltöttem apukámmal és a bátyámmal a termekben, de a húgom is kosarazik jelenleg egyetemi szinten, szóval igen, hamar eldőlt, hogy én is kosarazok.

– Kipróbáltál más sportokat?
– Igen, az amerikai focit kipróbáltam, de megmondom őszintén, nem nagyon tetszett. Úgy éreztem, az nem nekem való. Állandóan a bátyám edzésein voltam, egész évben kosaraztunk, így nem nagyon merült fel, hogy más sportot komolyan űzzek. Anyukám ugyan szerette volna, hogy mást is kipróbáljak, például a húgom sem csak kosarazott. A bátyám focizott és baseballozott egy kicsit, de aztán a kosárlabda győzött.

– Mivel foglalkoznál szívesen, ha nem lennél profi játékos?
– Az edzőség érdekelne, de ha nem a sportról van szó, akkor a grafikus szakma, vagy a média érdekelne. Manapság a közösségi média uralja a világot, és úgy tűnhet, hogy én is csak felülök erre a vonatra, de nem, engem az előtt is érdekelt ez a dolog, mielőtt ilyen világméretű lett volna. Gondolok itt a videóvágásra, ami mindig is érdekelt, de az egyetemen is tanultam grafikát. Vannak tehát terveim, és érdekel más is a kosárlabdán kívül, aztán meglátjuk, majd hogy alakul később ez a dolog.

– Jó tanuló voltál?
– Igen! Tudom, hogy Európában más az osztályozás, és nem betűk vannak, de én mindig A-t vagy B-t kaptam. Emlékszem, középiskolás voltam, amikor először kaptam egy C-t, anyukám nagyon ki volt akadva. Később persze nem volt egyszerű, amikor egyetemen a kosárlabda mellett kellett tanulni, de akkor is megkaptam a jó jegyeket. Komolyan vettem az iskolát, de ezt a szüleim meg is követelték tőlem.

– Ki a példaképed?
– A bátyámat és az apukámat mondanám, rájuk mindig felnéztem. Kicsiként mindig is olyan akartam lenne, mint Kayel, a bátyám, akivel egyébként nagyon hasonlítunk is egymásra. Ők ketten az én példaképeim, ha az életről van szó, de természetesen ott a kosárlabda is náluk. Ha csak a játékról van szó, akkor persze van egy két NBA-kosaras, akit kedvelek. Változott, hogy éppen ki volt a kedvenc, de Kevin Durantet mindig kedveltem, vagy mondhatnám Steph Curryt is, akinek nagyon kedvelem a játékát. Tetszik a játékstílusa, a dobása, és persze az, hogy több módon képes kosarat szerezni.

– Milyen eddig az európai élet? A bátyád több európai csapatnál is megfordult, gondolom, adott tippeket neked.
– Igen, rengeteg dolgot említett, sokat segített. De őszintén, amikor elindultam ide, nagyon ideges voltam! Tényleg nem tudtam, mire számíthatok, milyen is lesz ez az egész, nagyon vártam már, hogy megérkezzek és megtapasztaljam a légiós életet. Természetesen nagyon más az élet, mint otthon, az Egyesült Államokban, de biztosan mondhatom, jól érzem magam! Közel áll hozzám az itteni lét, amikor pedig van időm, akkor szeretek szétnézni, jártam Budapesten, és az idegenbeli meccseinken is igyekszem megnézni, milyen az adott város. Mivel nem tanulok, így van szabadidőm, igyekszem körbenézni. Mindig is ez volt az álmom, hogy profi játékos legyek, és nagyon élvezem, hogy ez sikerült is.

– Közeledik a karácsony, és ez lesz az első ünnepi időszak, amit a családodtól távol töltesz. Hogy viseled?
– Biztos, hogy nagyon nehéz lesz, de a családom igyekszik annyi szeretetet nyújtani nekem, amennyit csak tud, még így, a távolból is. Rengeteget beszélünk telefonon, és persze, szeretnék otthon lenni karácsonykor, főleg, hogy a bátyámnak nemrégen született gyermeke, így nagyon jó lenne látni az unokaöcsémet. Nehéz lesz, de mindenki tudja, ez az áldozat a részemről, kosárlabdázó vagyok, ez ezzel jár. A családom megérti a helyzetet, tudják, hogy most ez a legjobb nekem.

– Jól ismered két korábbi játékosunkat, James Dickey-t és Keandre Cook-ot. Beszéltél velük, mielőtt hozzánk igazoltál?
– Igen, sokat beszéltem velük! James-szel elég sokat is szoktunk találkozni egyébként Budapesten. Őt onnan ismerem, hogy együtt játszott a bátyámmal az egyetemen a Greensboro csapatában, és mivel rengeteget jártam a bátyám edzéseire, így jóban lettünk. Nagyon közel vagyunk egymáshoz, mondhatni, egy családi barátról van szó. Keandre-vel együtt edzettünk otthon, ugyanaz az volt az edzőnk, mindketten sok hasznos dolgot mondtak nekem, sokat segítettek.

– Hogy tetszik Szeged?
– Nagyon szeretem! Szeged számomra egy kisváros, de nagyon tetszik! Ahogy mondtam is, teljesen más, mint odahaza. Nagyon nehezen tudom elmondani, amikor kérdezik tőlem, hogy milyen is az itteni élet, mert tényleg teljesen más, mint otthon. Azt szoktam mondani, ezt meg kell tapasztalni, nagyon nehéz elmondani. De ha mégis jellemeznem kellene, egy csendes város, ahol az emberek nagyon kedvesek velem, szóval csak pozitívat tudok mondani.

– Mit csinálsz szívesen a szabadidődben?
– Főleg sorozatokat nézek, és játszom. A Fortnite a kedvencem, sokat játszok vele, vagy pedig FaceTime-on beszélek az otthoniakkal, a barátaimmal. Ősszel még szerettem várost nézni, most azonban már hidegebb van, így több időt töltök otthon, ezáltal kicsit több a játék is… Ugyanakkor szeretek főzni, mióta itt vagyok, még több időt töltök a konyhában is.

– Baltimore-ban születtél, a város pedig a tengeri ételeiről igencsak híres. Szegednek is van egy egy híres, hasonló étele, a halászlé. Esetleg kóstoltad már?
– Még nem kóstoltam, de mivel szeretem kipróbálni más kultúrák konyháját, így mindenképpen sort kerítek rá!

– Ha már Baltimore, az amerikai futball csapat, a Ravens nagyon jól teljesít idén, vezetik az NFL-t.
– Igen, minden meccset nézek, korábban pedig néhányszor volt szerencsém ott lenni a meccseken is. Azt hiszem, ez a mi évünk lesz, és megnyerhetjük a bajnokságot, persze, ha mindenki egészséges marad, ez fontos lesz. Nagyon jó csapat jött össze idén, remélem, tényleg sikerül behúzni a bajnoki címet.

– Tízesben játszol. Van valami különös oka, hogy ezt a számot választottad?
– A tízes a kedvenc számom, egyszerűen azért, mert tizedikén van a születésnapom. Játszottam más számokban is, a nyolcasban és a huszonhármasban is, de a tízes maradt mindig is a kedvenc.

– Tíz meccs után hat győzelmünk és négy vereségünk van. Hogy összegeznéd a szezon eddigi részét?
– Voltak hullámvölgyeink, de úgy érzem, csapatként nagyon sokat léptünk előre. Nincs más dolgunk, továbbra is keményen kell dolgoznunk, ahogy tettük is eddig. Arra figyelnünk kell, hogy ne kezdjünk lassan egy-egy meccset, ez néhányszor előfordult, az fontos, hogy az elejétől kezdve keményen játszunk, és akkor jönnek majd a győzelmek is.

– Végezetül, mit üzennél a szurkolóinknak?
– Nagyon hálásak vagyunk nekik, nagyszerű érzés, amikor hallod, látod, hogy ennyien mögötted állnak. Azt üzenem nekik, hogy jöjjenek ki továbbra is a meccseinkre, és szurkoljanak így, ahogy eddig tették, mert nagyon sokat jelent a támogatásuk, mi pedig igyekszünk mindezt győzelmekkel meghálálni!