Öt meccs után újra nyertünk

Megszakadt a rossz sorozatunk, legyőztük a Kecskemétet.

Öt elveszített találkozót követően szerdán a Kecskemét ellen próbáltunk javítani – a vendégektől hiányzott Milos Dimics, nálunk viszont mindenki bevethető volt.

Kevésbé a védekezésről szólt az első félidő, ugyanakkor pontnál nagyobb különbség nem alakult ki: 24-19-ről viszont sikerült kiegyenlítenie a Kecskemétnek, miután egy negyed alatt négy hármast is dobott a KTE, így 24-24-el ért véget az első negyed. A második tíz percben is hasonlóan szoros volt a meccs, viszont a félidő utolsó percei ismét a Kecskemété voltak, de Krapic kosara zárta az első két etapot, így 5 helyett csupán három pont volt a különbség (44-47)

Úgy tűnt, egylabdás meccs lehet belőle, viszont csapatunkban szépen eloszlottak a pontok, mindenki hozzátette a magáét a játékhoz. 56-51-ről viszont megint visszajött a Kecskemét, ám ekkor érkezett Marko Boltics: irányítónk egy dudaszós, félpályás hármassal zárta le a harmadik negyedet, ennek köszönhetően újból öt pontra, 63-58-ra vezettünk. A záró negyedet is jól kezdtük, 8-0-s futásunkkal tíz pont fölé kúszott a különbség, majd a Kecskemét többet hibázott támadásban – Kerpel-Fronius Gáspártól viszont ekkor jött egy kulcsfontosságú kosár, amivel előbb tizenöt, majd Krapic hármasával már 16 ponttal vezettünk. Innen már nem engedtük ki a kezünkből a győzelmet, és végül 86-68-ra legyőztük a Kecskemétet, ezzel megszakadt a rossz sorozatunk.

Csapatunkból többen is remekül teljesítettek: Marko Boltics 18 pontja mellett hét lepattanót, kilenc gólpasszt és hat kiharcolt faultot jegyzett – miközben volt egy szerzett és egy eladott labdája, valamint a nevéhez fűződik a pazar félpályás kosár is. Juhos Levente a mezőny legeredményesebb játékosa lett 19 pontjával, amit három lepattanóval és gólpasszal egészített ki, Nenad Sulovics 14 pontot és 7 lepattanót hozott össze, míg Alekszandar Ponjavics 13 pontnál és hat lepattanónál, valamint három gólpassznál állt meg. Wirth Ádám öt pontot és három lepattanót tett a közösbe, a csereként beállt Ante Krapic pedig első dupla-dupláját jegyezte a Szedeákban: horvát légiósunk 11 pontos-11 lepattanós estét produkált, két szerzett labdával. A cserék közül Kerpel-Fronius Gáspár öt pontig és két gólpasszig jutott, Vágvölgyi Ákos ezúttal nem dobott pontot.

Naturtex-SZTE-Szedeák – Kecskemét 86-68 (24-24, 20-23, 19-11, 23-10)
Férfi kosárlabda NB I/A csoport, 22. forduló. Szeged, újszegedi sportcsarnok, 800 néző. Vezette: Győrffy, Török, Nagy.
Szedeák: BOLTICS18/6, Wirth 5/3, Ponjavics 14/6, JUHOS 19/6, SULOVICS 14. Csere: KRAPIC 11/3, Kerpel-Fronius 5/3, Vágvölgyi Vezetőedző: Andjelko Mandics.
Kecskemét: Wittmann 10/6, MÉSZÁROS 9/3, Green 12/3, Dramicsanin 9, Karahodzsics 12. Csere: Djeraszimovics 14, Molnár M. 2, Kucsera , Molnár D. Vezetőedző: Forray Gábor.

Marko Boltics: – Nagyon nehéz két hónapon vagyunk túl. Minden héten egyformán készülünk, de csak akkor tudunk nyerni, ha csapatként küzdünk és teljesítünk jól. Ez a mai napon megvalósult. Nem néztem még statisztikát, de a támadólepattanó biztosan a győzelmünk egyik kulcsa volt. Így kell folytatnunk, és akkor ha nem is javítjuk ki az elmúlt időszakot, de valamennyire jobban fog kinézni a szezonunk.

Andjelko Mandics: – Nem kell eufóriába esnünk a mai győzelmünktől, de muszáj tovább küzdenünk. Továbbra is azt mondom, játékosaim jobbak annál, mint amit eredményünk mutat. Megemelem a kalapom a csapatom mai teljesítménye előtt, talán az idény legjobb játékát nyújtottuk.

Forray Gábor: – Gratulálok a Szegednek! Bosszús vagyok, mert a meccs elején sok könnyű gólt és 11 támadólepattanót engedtünk, pedig ekkor kellett volna eldöntenünk a mérkőzést. A harmadik negyedig nyílt meccset játszottunk, viszont a végén elkezdtünk sietni támadásban. Rossz dobásokat vállaltunk, nem használtuk a faultokat, de nem drámázunk, folytatjuk tovább a dolgainkat.

Mészáros Máté: – Készültünk a Szeged agresszív játéka ellen, de az egész meccsen nem tudtuk felvenni a kellő ritmust. Ahogy Marko Boltics is említette, csapatként győzött a Szeged, mi viszont egyénieskedtünk amikor tíz pont fölé nőtt a különbség, gratulálok ellenfelünknek a győzelemhez!

(Fotó: Frank Yvette / Délmagyarország)