Pakson zárjuk az évet

Az idei utolsó bajnokinkat a Paks vendégeként játsszuk.

A rosszul sikerült soproni mérkőzést követően egy újabb idegenbeli bajnoki vár csapatunkra, amely a 2019-es év lezárásaként vasárnap 18 órától a Paks vendége lesz.

Ellenfelünk eddig jól szerepel a bajnokságban, 8-4-es mutatóval a tabella negyedik helyén áll – Braniszlav Dzunics csapata pedig több értékes idegenbeli sikert is aratott, így nyerni tudott már Debrecenben, Pécsett és Kaposvárott is a szezon folyamán. Vezetőedzőnk, Szrecsko Szekulovics ezúttal ellenfélként látogat a Gesztenyés utcai sportcsarnokba, hiszen csapatunkat megelőzően a paksi együttest irányította.

– Biztos egy kicsit más lesz számomra ez a meccs, bár nem sok időt töltöttem Pakson. Nincs mit szépíteni, katasztrofális volt a soproni mérkőzésünk. Nem tudom, ez miért történt így, egész héten jól dolgoztunk, mégsem sikerült ebből semmit megvalósítani. A Paks egy erős csapat, hazai pályán mindig jól szerepel, most viszont volt pár napunk arra, hogy felkészüljünk erre a meccsre. Az viszont biztos, hogy jobb teljesítményre lesz szükség tőlünk, ugyanakkor azt is tudom, hogy képesek is vagyunk a jobb játékra – mondta a találkozó előtt csapatunk vezetőedzője.

A paksi csarnokról jó emlékünk lehet, hiszen idén januárban egy hosszabbításos mérkőzésen nyerni tudtunk: igaz, azóta mindkét gárda kerete alaposan kicserélődött. Ezt a bravúrt megismételni nem lenne egyszerű vasárnap, ahhoz, hogy erre legyen esélyünk, mindenképpen jobb játék is kell tőlünk az óév utolsó bajnokiján.

A vasárnap 18 órakor kezdődő mérkőzés három játékvezetője Benczur Tamás, Kovács Nimród János és Legyenl Ádám József sporttársak lesznek, míg ellenőrként Faidt Mihály sporttárs működik közre.

(Fotó: kosarsport.hu)